Ahogy Magyarországon, ��gy Ausztriában is sokat romlott a gyerekek és fiatalkorúak mentális állapota a koronavírus-járvány miatt. Ezért az osztrák főváros Pszichoszociális Szolgálata és a Bécsi Egyetem Gyermek- és ifjúságpszichátriai Klinikája – külföldi mintára – 2021-ben elkezdte tesztelni a gyermekpszichiátriai ellátás új formáját, az otthoni ellátást. Ennek lényege, hogy a pszichoterapeutákból, orvosokból és szociális munkásokból álló mobil pszichiátriai csapat a saját otthonukban keresi fel és foglalkozik a 7-17 éves fiatalokkal 3-6 hónapon át.
Bécsben az elmúlt két évben 36 családdal és 61 fiatal beteggel dolgoztak együtt, akik többek között étkezési zavarral, depresszióval, szorongással, autizmussal és iskolafóbiával küzdenek. A programban résztvevő gyerekek és fiatalok 90 százaléka – valamint szüleik és az őket segítő szakemberek is – úgy ítélték meg, hogy az otthoni kezelés hatására jelentősen javult a betegek pszichés állapota és a napi működési szintje is. Ráadásul a kórházban kezelt társaikhoz képest az ő körükben alacsonyabb volt azoknak az aránya, akik három hónapon belül visszaestek és újra ellátásra szorultak.
Az otthoni pszichiátriai ellátás egyik előnye, hogy olyan gyerekek, fiatalok is segítséget kaphatnak, akik egyébként nem mennének be a kórházba. A másik, hogy a betegek a megszokott környezetükben maradnak és a családdal közösen tanulják meg és gyakorolhatják be, min kell változtatniuk ahhoz, hogy jobban legyenek. Mivel sokkal egyszerűbb a fiatal páciensek kezelése, így sokkal korábban reagálni tudnak a pszichés problémára, ami kulcsfontosságú a siker szempontjából. Bizonyos betegeknél – például, akiknél felmerül az ön- vagy közveszélyesség – az otthoni kezelés természetesen nem helyettesítheti a kórházi ellátást.
Mivel a bő két éves időszak tapasztalatai alapján az otthoni ellátás nagyon hatásosnak bizonyult – és nem utolsó sorban tehermentesíti a kórházi osztályokat – tovább bővítik azt. Bécsben ősztől már öt mobil csapat fogja segíti a fiatal pszichiátriai betegeket, valamint lesz egy külön evészavarokra specializálódott csapat is.