Egy nap alatt két országos csúcsot is megdöntött Takács Boglárka

Egy nap alatt két országos csúcsot is megdöntött Takács Boglárka

A 100 méter után a 200 méteres síkfutás magyar csúcsát is megjavította csütörtökön Takács Boglárka, aki Orosz Ir��n 1981-ben futott félkörös rekordját adta át a múltnak.

Takács Boglárka 11.23 másodperces új magyar csúccsal megnyerte a női 100 métert csütörtökön a Nemzetközi Atlétikai Szövetség kontinentális sorozatának bronz kategóriájú budapesti versenyén. A Lantos Mihály Sportközpontban rendezett csütörtöki viadalon kellemes hátszél segítette a sprintszámok indulóit, így a nők klasszikus vágtaszámának résztvevőit is.

A mezőnyben Takács mellett a hazai élvonalat a 100 gát Európa-bajnoki ezüstérmese, Kozák Luca, valamint a múlt héten U20-as országos csúcsot futó Kocsis Anna, illetve Csóti Jusztina képviselte. A legjobb magyar futóknak három amerikai és egy trinidadi sprinterrel kellett megküzdeniük. A futam komoly izgalmakat tartogatott, Takács óriási küzdelmet vívott az amerikai Jada Baylarkkal, a trinidadi Michelle-Lee Alyne-nal és a szintén amerikai Shannon Rayjel. A célba előbbi három szinte egyszerre "esett be", a célfotó pedig – hosszas várakozás végén – a magyar bajnok sprintert hozta ki győztesnek, aki az első hely mellett az újabb országos csúcsnak is örülhetett.

Takács Boglárka tavaly májusban döntötte meg Szabó Enikő 11.41 másodperces, csaknem húszéves csúcsát, majd két újabb javítással 11.31-re faragta a legjobb magyar időt. Ezt másfél hete 11.27-re javította, ezúttal pedig négy századdal tovább javította időeredményét.

Kocsis Anna 11.38-cal beállította U20-as csúcsát, és az ötödik helyen zárt, míg Kozák Luca 11.49-cel a hatodik lett.

Takács Boglárka számára azonban nem ért véget a nap. A BHSE 21 éves sprintere egy órával később már ott volt a 200 méteres versenyszám rajtjánál is. A startból remekül jött el és kiváló tempóban futott, a végén sem vált görcsössé a mozgása, és meggyőző előnnyel ért be elsőként. A tájékoztatóóra 22.86 másodpercet mutatott, amire Spiriev Attila, a Budapest 2023 Zsivótzky Gyula Programiroda sportszakmai vezetője talpra ugrott örömében, mert már ekkor egyértelmű volt, hogy nem csupán a magyar atlétika legrégebb óta fennálló – 23.06 másodperces – egyéni rekordja dőlt meg, hanem az is, hogy először futott magyar női vágtázó 23 másodpercen belül. A hivatalos eredmények szerint ráadásul még ennél is jobb, 22.77 másodperc lett a győztes idő és az új csúcs.

Nagyon örülök a két rekordnak. A 100 nem volt tökéletes, főleg az eleje, de ez a 200-as futás jól sikerült, még az edzőm, Németh Roland is azt mondta, hogy nem lehet belekötni. Persze a 100-nak is örültem, lépegetünk tovább, megyünk előre – nyilatkozta a verseny követően Takács Boglárka.

Hozzátette, hogy a 200 méter csak kiegészítő száma, nem is számolt vele eddig komolyan, így nem jutott eszébe, hogy az augusztusi budapesti világbajnokságon ezen a távon is indulhatna, most viszont elgondolkodnak rajta.

A szám nem csupán Takács remek futása miatt volt emlékezetes, hanem a mindössze 18 esztendős Sulyán Alexa teljesítménye miatt is. A gödöllői sprinter ugyanis a múlt héten elért 23.34 másodperces U20-as magyar rekordján nagyot javított azzal, hogy 23.12 másodperccel ért be negyedikként.

Szimbolikus kereskedésindító csengetéssel ünnepelte a közelmúltban részvényei tőzsdei bevezetését a Kermann IT Solutions Nyrt. A vállalat papírjaival a Budapesti Értéktőzsde Xtend kategóriában lehet kereskedni.