Erősödik az igény a helyi termékekre: négy új piacot nyitnak Bécsben

Erősödik az igény a helyi termékekre: négy új piacot nyitnak Bécsben

Kiállták a próbát, július elsejétől négy új hellyel bővül az osztrák főváros piacainak listája. Tavaly májusban több mint 387 ezren látogattak ki hetente Bécs valamelyik piacára.

Könnyen elérhetőek, regionális és bio termékeket kínálnak valamint fontos találkozóhelyek a környékbeliek számára az osztrák főváros piacai, amelyek változatos árukínálatukkal izgalmas lenyomatai Bécs sokszínűségének. Éppen amiatt nem meglepetés, hogy népszerűségük évről-évre emelkedik.

Tavaly májusban már hetente 387.600 vásárló látogatott ki az osztrák főváros valamelyik piacára, ami nyolc százalékos növekedés 2019 azonos időszakához viszonyítva.

Ráadásul a kis- és középvállalkozások számára is fontos gazdasági platformot jelentenek, hiszen a kistermelők itt tudják értékesíteni árujukat a fogyasztók számára.

A nagy népszerűségre és fontos gazdasági szerepre tekintettel az osztrák fővárosban – a meglévők mellett – hat további piac működik kísérleti jelleggel, ezek közül állandósítanak most négyet. Fix hetipiac lesz 2023. július 1-jétől a Neubaumarkt a 7. kerületben, a Matznermarkt a 14. kerületben, az Alszeilenmarkt a 17. kerületben és a Servitenmarkt Alsergrundban. Ez főleg az árusoknak jelent majd könnyebbséget, akiknek ettől kezdve nem kell minden piacnapra közterülethasználati-engedélyt kérniük.

Szintén a piacokat érintő változás, hogy július 1-jétől kibővítik a Kutschkermarkt és a Viktor-Adler-Markt területét, a Naschmarkton pedig vasárnaponként 10 óra helyett már 9 órakor kinyithatnak a vendéglátó egységek. A záróra változatlanul este 9-kor lesz, a szombati bolhapiac pedig továbbra is 3-ig lehet nyitva.

Két új piac sorsa még függőben – a simmeringi Lorymarktról és a donaustadti Mazzucco-Marktról később döntenek. Utóbbi még csak idén májusban indult és kétszer rendezték meg, de máris imádják a környékbeliek.

Szoboszlai Dominik és Nagy Zsolt is betalált a Puskás Arénában rendezett felkészülési mérkőzésen, így a magyar labdarúgó válogatott két győzelemmel nyitotta a 2024-es évet.

Csökkenő forgalom mellett pluszban fejezte be e hetet a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A vezető részvények felemás eredménnyel zárták a kereskedést.