Napokon belül kezdődik az öttusa világkupa budapesti fordulója

Napokon belül kezdődik az öttusa világkupa budapesti fordulója

Idén immár harmadik éve látja vendégül a Nemzeti Közszolgálati Egyetem campusa az öttusa világkupa budapesti fordulóját. Az olimpiai kvalifikáció szempontjából is fontos versenyre április utolsó hetében kerül sor.

2021 és 2022 után 2023-ban is a Nemzeti Közszolgálati Egyemen lesz a házigazdája az öttusa világkupa magyarországi fordulójának. Két évvel ezelőtt az új lebonyolítású versenyrendszer tesztelésének színtere is a Campus volt. Abban az évben Erdős Rita ezüst-, Réti Kamilla és Koleszár Mihály bronzéremmel örvendeztette meg a hazai közönséget.

A tavalyi év még nagyobb sikereket hozott, Gulyás Michelle szenzációs versenyzéssel, hatalmas fölénnyel nyerte meg a versenyt és óriási ováció kíséretében állhatott fel a dobogó legfelső fokára. A férfi döntőben is szép eredményeket ért el a magyar csapat  is csodás pódiumot eredményezett, hiszen Demeter Bence a 4., Bőhm Csaba az 5., míg Bereczki Richárd a 6. helyen zárta a versenyt.

A sok szép emlékhez idén akár újabbak is társulhatnak. Az eddigi nevezések alapján 30 nemzet sportolói fognak megküzdeni egymással, hetvennél is több férfi és női indulóval.. A magyar delegációt tekintve 10 hölgynek és 12 férfinak szurkolhatunk majd a helyszínen.

A magyar csapat számára nem indult rosszul az olimpiai kvótaszerzésbe már beleszámító világkupa. A Kairói versenyen Gulyás Michelle aranyérmet szerzett, Bőhm Csaba pedig a dobogó második fokára állhatott. Ankarában Demeter Bence hetedik helye volt a legjobb magyar eredmény.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe az elmúlt hetek menetelés után jelentős korrekciót mutatott. A BUX gyengülése mellett valamennyi blue chip is veszteséggel zárta a mögöttünk hagyott hetet.