Újabb segélyszállítmányt küldött Ukrajnának Bécs

Újabb segélyszállítmányt küldött Ukrajnának Bécs

Az orosz-ukrán háború kitörése óta Ausztria fővárosa folyamatosan humanitárius segítséget nyújt Ukrajnának. Bécs tavaly összesen 160 tonnányi orvosi és műszaki berendezéssel segítette az országot.

Számunkra magától értetődik, hogy a háború kitörése óta segítünk Ukrajnának és az ott élő embereknek. Bécs kiáll az emberi jogok mellett, már ezért is morális kötelességünk, hogy segítsünk – nyilatkozta Michael Ludwig, Bécs polgármestere annak kapcsán, hogy a hét elején újabb három kamionnyi segélyszállítmányt indítottak útnak Kijevbe, Hosztomelbe és Netischynbe. Ezúttal negyven kórházi ágyat, orvosi műszereket és eszközöket valamint iskolabútorokat küldtek a háború sújtotta országba. Az év elején a Caritas két generátort is vásárolt – ezek is a kamionokon vannak.

Az osztrák főváros a háború kitörése óta folyamatosan segíti Ukrajnát, az első segélyszállítmányt nem sokkal az orosz támadás után, 2022 februárjában indította útnak. A tavalyi év során összesen 160 tonnányi – 27 nyerges vontatónyi – orvosi eszközt és műszaki berendezést küldött Bécs Ukrajnának. A 60 tonnányi kórházi felszerelésből, ruházati cikkből és matracból jutott Lengyelországba és Moldovába is, ahova nagyon sok ukrán menekült érkezett. Ezen kívül két mentőautót és a Bécsi Tűzoltóság tizenegy járművét is Ukrajnának adományozták. 2022 májusában egy kamionnyi segélyszállítmányt küldtek a moldovai Balti egyik kórházának, amelyet júliusban és októberben további segélyszállítmányok követtek.

Bécs 2023-ban is folytatja Ukrajna támogatását, februárban hat kamiont indít útnak a Hietzingi Kórházból és az Asperni Járványraktárból származó kórházi berendezésekkel, orvosi eszközökkel. Ezen kívül az elmúlt hónapok során ukrajnai menekültek tízezreit fogadta be Bécs és gondoskodott róluk.

Nagyon fontos számomra, hogy mi is kivegyük a részünket, csökkentsük az emberek szenvedését és szeretettel fogadjuk őket városunkban. Tovább segítünk, ahol tudunk – zárta gondolatait Michael Ludwig.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe az elmúlt hetek menetelés után jelentős korrekciót mutatott. A BUX gyengülése mellett valamennyi blue chip is veszteséggel zárta a mögöttünk hagyott hetet.