Borúsabban látja pénzügyi helyzetét az idősebb korosztály

Borúsabban látja pénzügyi helyzetét az idősebb korosztály

A több szempontból nem túl kedvező gazdasági helyzet miatt a lakosság nagy része elégedetlen pénzügyi kilátásaival. A pesszimizmus a kor előrehaladtával egyre magasabb.

A magyar lakosság a 2014 és 2022 tavasza közötti időszakban (a koronavírus-járvány első hulláma által okozott válság első hónapját leszámítva) semlegesen ítélte meg háztartásának következő egy évre vonatkozó pénzügyi helyzetét. Az elmúlt időszakban azonban a mutató értéke csökkenésnek indult, és jelenleg a 2012-es szintjén áll, melynél alacsonyabb mindössze három időszakban volt: 1995-1996-ban, 2006 végén, illetve 2009 első félévében – ismertette legfrissebb elemzésében a GKI.

2019-ig az egyes korcsoportok pénzügyi várakozásai hasonlóan alakultak, 2020 tavaszától azonban jelentősen különváltak. Minél idősebb korosztályt vizsgálunk, annál nagyobb pesszimizmus tapasztalható ebben a kérdésben.

Összességében a 30 év felettiek érzik úgy, hogy a 2023-ban tartósan magas szinten maradó infláció, valamint a vállalkozások jelentős költségnövekedése és nehéz pénzügyi helyzete miatt a következő 12 hónapban a saját pénzügyi helyzetük is kedvezőtlenül alakul. Közülük a 65 év felettiek soha nem voltak még annyira pesszimisták, mint 2022 decemberében.

A 30 évesnél fiatalabb felnőttekre jellemző a legkevésbé pesszimizmus, az ő esetükben ráadásul a 2014 és 2020 közötti időszak semleges (0 körüli) megítélése alig romlott. Ehhez a rájuk nézve kedvező SZJA-szabályok is hozzájárultak.

Nagyon másként látják pénzügyi helyzetüket a 65 év felettiek, kiknek pesszimizmusa már a pandémia elején is számottevően növekedett, majd kis korrekciót követően 2022 elejétől korábban nem tapasztalt szintre nőt. A két köztes korosztály sem bizakodó pénzügyi helyzetét illetően.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe az elmúlt hetek menetelés után jelentős korrekciót mutatott. A BUX gyengülése mellett valamennyi blue chip is veszteséggel zárta a mögöttünk hagyott hetet.