Rendhagyó podcast-sorozatot indított el a GVH

Rendhagyó podcast-sorozatot indított el a GVH

A legfrissebb témákkal, közérthető elemzésekkel és szakmai érdekességekkel erősítené a cégek versenyjogi ismereteit és a fogyasztók tudatosságát a Gazdasági Versenyhivatal új podcast-sorozata.

A nemzeti versenyhatóság podcast-sorozatot indított, amely rövid, közérthető beszélgetésekben járja körül a versenyjog egy-egy aktuális témakörét. Az új sorozat segítséget jelent vállalkozások és a fogyasztók számára egyaránt, hiszen első kézből, tapasztalt szakértőktől kínál könnyen befogadható információkat a gazdasági verseny folyamatairól.

A podcast-sorozat hallgatói többek között olyan témákat ismerhetnek meg, mint a versenyhatósági rajtaütés bemutatása, vagy épp a hivatal szakemberei által a helyszíni kutatások során átélt vicces helyzetek ismertetése.

Ezen kívül természetesen praktikus információkat is kaphatnak a csatorna követői, például, hogy miként lehet csökkenteni a kilátásba helyezett bírság mértékét.

A versenyjog iránt érdeklődők, a jogszerűségre törekvő vállalkozások és a megfontolt döntésekre törekvő fogyasztók a GVH honlapján, a YouTube-csatornáján, és a Spotify-odalán követhetik a versenyhatóság podcast-sorozatát.

Szoboszlai Dominik és Nagy Zsolt is betalált a Puskás Arénában rendezett felkészülési mérkőzésen, így a magyar labdarúgó válogatott két győzelemmel nyitotta a 2024-es évet.

Csökkenő forgalom mellett pluszban fejezte be e hetet a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A vezető részvények felemás eredménnyel zárták a kereskedést.