Több módon is könnyebbé tehetjük négylábú barátaink telét

Több módon is könnyebbé tehetjük négylábú barátaink telét

Az elkövetkező hetekben azért jelentős fagyok is érkezhetnek. Az extrém hideg az emberek mellett a szabadban tartott gazdasági állatokra és a házi kedvencekre is veszélyt jelenthet, egy kis odafigyeléssel azonban segíthetünk rajtuk.

A nagy hidegben kint tartott kedvenceink számára feltétlenül biztosítsunk energiában dús eleséget és szélvédett kuckót. Napközben többször ellenőrizzük az ivóvizes tálakat, a fagyott vizet ilyenkor langyosra kell cserélni. Ne feledjük el azt sem, hogy a hideg idő hatására nem csökken le kedvenceink mozgásigénye. Mindennap szánjunk időt a velük való sétára, játékra. A szabadban kinn teleltetett házi kedvenceinket semmiképpen se fürdessük, hiszen ilyenkor a természetes zsíros védőréteget lemosnánk, ezzel rontva az állat prémjének természetes szigetelő rétegét – sorolta javaslatait Seres Zoltán, az Orpheus Állatvédő Egyesület vezetője.

Hozzátette, hogy az utcákon sok kóbor állat kószál, így aki teheti, fogadjon be közülük egyet.

Az egyesület állatmentései során az elmúlt évek alatt számtalan esetben találkozott utcára dobott, fagyást szenvedett kutyákkal. A háziállatok felelős tartása a gazda kötelessége. Állatot elhagyni, kitenni vagy úgy tartani, hogy az elpusztul, az bűncselekmény, amiért letöltendő börtönbüntetés is kapható.

Nem mindig csak divat a kutyacipő

Vízálló anyagból készülhet kutyacipő. Kényelmes és hasznos viselet lehet a téli időszakban egy ilyen kutyának való darab. Ha olyan helyen lakunk, ahol rendszeresen sózzák a járdát a jegesedéstől, ott megvédi a kutyus lábát a káros maróanyagtól, a sótól. Egy só marta tappancsra a kutya nehezen tud ráállni, ráadásul a sebek könnyen el is fertőződhetnek. A gyógyulás hetekig is eltarthat. A marástól véd meg a kutyacipő.

Néha a kutyaruha sem ördögtől való

A tömbházakban tartott kutyákra a hideg téli napokon a gazdik gyakran ruhákat, cipőket adnak. Ez amolyan divathóbortnak tűnhet, az öltöztetésnek azonban fontos szerepe is lehet. A lakásokban tartott kutyákat még télen is meg szokták fürdetni. Ilyenkor az állatok szőrét védő faggyú – zsírréteg a kenceficéktől lemosódik. A fűtött lakásokban élő állatok szőre nem véd meg a zord tél viszontagságaitól. Lakásos kedvencünket, ha hosszabb ideig kint tartjuk a jeges szabadban, az meg is betegedhet. A problémák megelőzésére egyre többször alkalmaznak kutyaruhákat.

Ha kreatívak vagyunk, otthon elkészíthetjük a kutyánkra szabott kutyaruhát. Állatos boltokban ezekért a darabokért több tízezer forintot is kifizettetnek velünk. Kutyaruha készítése kapcsán figyelni kell, hogy az állatot a rárakott ruha a mozgásban ne zavarja.

A kutyaruha a kis kedvencet ne szorítsa, ne legyen rá nagy sem. Fontos, hogy az állat a ruhájában tudjon rendesen vécézni is. A kutyaruhában sétáltatott állatok játék közben könnyen egymásról leszaggathatják a ruháikat, hiszen ők vadabbul játszanak.

A kutyaruhát is rendszeresen mosni kell, hiszen az utcán sok baktériumot – vírust is összeszedhet. Nem árt tehát, ha két – három váltást készítünk vagy szerzünk be kutyánként a kutyaruhából.

A kutyaól is életet menthet

Az udvaron tartott kutyákról sem szabad megfeledkezni. Számukra nyáron a hőgutától ad védelmet, télen pedig a fagyás ellen kell, hogy védelmet adjon a kutyaól. Vásárolhatunk hőszigetelt kutyaházat, ugyanezt (ha van barkács műhely) otthon mi magunk is elkészíthetjük. A hideg ellen védő kutyaház a kutyánál kicsit kell, hogy nagyobb legyen. A túl nagy házat pedig a kutya nehezebben fűti be.

A ház kívülről és belülről fából kell, hogy legyen, köztes anyagként szigetelőhabot tölthetünk bele. A jó kutyaház 5-6 centiméteres lábakon kell, hogy álljon, ez megvéd a saras esőtől, a latyakos hótól is. A házon belül puha szőnyeggel, rongyokkal béleljünk. A bélést higiéniai okokból célszerű kéthetente lecserélni. Udvaron telelő kutyust télen nem szabad fürdetni. Paraziták elleni permettel meleg helyen kezeljük le, hogy tudjon rendesen száradni. A kutyaházat fedett helyre, lehetőleg minél szélvédettebb, melegebb helyre érdemes elhelyezni.

Ha nagyon hideg van, a kinti kutya számára is nagy segítség, ha napjában többszöri élelem mellett bebocsátást kap fűtött helyre (kazánház mellé, garázsba).

Ötből négy napot erősödéssel fejezett be a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX a héten csúcsot is döntött, végül pénteken visszafelé korrigálással zárt. A vezető részvények a Telekom kivételével erősödtek.