Kiderült, melyik lett az év fagyija Bécsben

Kiderült, melyik lett az év fagyija Bécsben

Az osztrák fővárosban – és egész Ausztriában – igazi kultusz övezi a fagylaltot: nemcsak a városlakók imádnak fagyizni, de a fagylaltkészítőknek is vannak már hagyományaik. A szezont az év fagylaltja megválasztásával kezdik, tartanak fagyihetet, a gyerekeknek pedig a nyári szünet első hetét édesítik meg csupa nekik való fagyival.

Banánfagyi csokidarabokkal, banánfagyi csokoládéöntettel, fagyi csokibanán-darabokkal – aki idén Bécsbe látogat, ilyen és hasonló kreációkat találhat a fagylaltpultokban, a csoki-banán lett ugyanis az év fagyija Ausztriában. Az osztrák fagylaltkészítők tíz éve azzal nyitják meg a szezont, hogy bejelentik, melyik fagyit választották az év ízének. Tavaly például a Mozart lett az év fagyija (nugát, marcipán és pisztácia), előtte a mák, 2019-ben pedig a virágos kreációk – levendula, rózsa, bodza – álltak a középpontban. Kötelező recept nincs, így mindenki úgy interpretálja a kiválasztott fagyifajtát, ahogyan szeretné, a fantáziának csak a vevők ízlése szab határt.

A fagylaltkészítők a hagyományoknak megfelelően megválasztották 2022 európai fagyiját is. A címet idén a „Dolce Sinfonia“ nyerte el. Az édes szimfónia csokoládé és mogyoró varázslatos kombinációja, a kreációt március 24-én, a kézműves fagylalt napján ünneplik.

A Fagyihetet – ami idén a csoki-banánról szól majd – május 1. és 8. között tartják az osztrák fagyizók, a Gyerek Fagyihét pedig június 27-én, a nyári szünet első napján kezdődik. Ilyenkor azok a fagyifajták kerülnek a középpontba, ami a gyerekek kedvence: a tarkabarka egyszarvú, a vanília, a hupikék törpfagyi vagy a Frizzzi. 
Ausztriában becslések szerint évente fejenként nyolc liter fagylaltot fogyasztanak, legyen az kézműves termék vagy boltban vásárolt. Ez 64 fagyigombócnak felel meg.

A legnépszerűbb ízek továbbra is az eper, a vanília, a csokoládé, a mogyoró, a mangó, a pisztácia, a sztracsatella, a citrom és az amaréna meggy.

Nagy erővel folyik a kerékpárutak építése az osztrák fővárosban, hiszen nagy az igény rájuk. Idén májusban ugyanis rekordot döntött a kerékpárosok száma a bécsi utakon, a különböző helyszíneken elhelyezett forgalomszámlálók 33 százalékkal több biciklistát észleltek tavaly májushoz képest.

Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság és az E.ON hálózatos szakemberei példaértékű összefogásának köszönhetően rekordidőn belül madárvédelmi burkolat került a villanyoszlopokra. A hamvas rétihéja hazánkban fokozottan védett madárfaj, költőállománya mindössze 45-60 pár.