Elektronikai eszközöket látnának legszívesebben a fa alatt a magyarok

Elektronikai eszközöket látnának legszívesebben a fa alatt a magyarok

Tudatosabb vásárlásokkal próbálják ellensúlyozni a gazdasági nehézségeket a hazai vásárlók, akiknek több mint a fele – kihasználva a november végi akciókat és árengedményeket – még jóval az ünnep előtt igyekezett beszerezni az idei ajándékokat.

Tanulságos megállapításokkal szolgál az Árukereső.hu immár nyolcadik éve elkészített friss karácsonyi felmérése, amely az aktuális ünnepi szezon kezdeti szakaszában ad pillanatképet a felnőtt lakosság körében uralkodó fogyasztói trendekről. Az összesen 3840 válaszadó visszajelzései alapján minden tizedik magyar legfeljebb 10 ezer forintot költene karácsonyi ajándékra, több mint negyedük pedig a 10 és 30 ezer forint közötti sávot célozza meg.

Ugyanakkor a régióban, például a cseheknél és szlovákoknál megfordulnak ezek az arányok, ők inkább 40 és 60 ezer forint értékben költenének, amit nálunk viszont csak minden tizedik fogyasztó engedhet meg magának. A megkérdezettek közel fele a tavalyihoz hasonló mértékben tervez költeni, ami két fontos szempontra világít rá. A gazdasági helyzet ellenére a karácsonyi ajándékozást többen igyekeznek idén is megtartani, ez az összeg azonban az inflációhoz igazítva valamennyivel kevesebbnek felel meg idén. 

A spórolás miatt csökken az ajándékozottak köre

A megkérdezettek fele árakciók segítségével szeretné csökkenteni a karácsonyi költségeit, 20 százalékuk pedig úgy, hogy kevesebb hozzátartozónak tervez ajándékot venni.

A tavalyi 7 megajándékozotthoz képest idén a legtöbben már csak 3-6 rokonnal vagy baráttal számolnak.

Szintén látható trend, hogy a jelenlegi gazdasági helyzet tovább növeli az online tudatosságot, erre utal az is, hogy a többi vásárlótól érkező visszajelzéseket tízből kilencen veszik figyelembe a vásárlási döntéseik során. Ugyanakkor a régióban senkinél sem találkozhatunk ilyen magas aránnyal.

Számítanak az árak, és már a karácsony is zöldül

Nem meglepő módon kiemelt fontossággal bír a termékminőség és az aktuális ár, sőt sok vásárló ennek változását is szereti figyelemmel kísérni. Az Árukereső.hu oldalon erre is van lehetőség.

A termékoldalak alján fellelhető árdiagramokon az átlag-, illetve minimumár alakulása is nyomon követhető, ez pedig még inkább hozzásegíti a fogyasztókat a megalapozott döntéshozatalhoz – nyilatkozta Nagy Bence, az Árukereső.hu Marketing Projectmanagere.

A szakember úgy véli, hogy a rezsiválsággal és a riasztóan magas inflációval terhelt környezetben az emberek még jobban odafigyelnek arra, hogy mire és mennyit költenek, azaz még fontosabbá válnak az ár-összehasonlító oldalak szolgáltatásai. A vásárlás vonatkozásában egyre több tényezőre ügyelnek a magyarok, megjelent a környezettudatosság is: több mint 6 százalék ezen szempont alapján rendel terméket.

Kávéfőzőt és egyéb elektronikai eszközöket látnánk a fa alatt

Míg a szlovákoknál 86, a horvátoknál 84, a cseheknél, szerbeknél és szlovákoknál pedig 70 százalék körül van azoknak az aránya, akik kihasználják a Black Friday-t és a hasonló leárazásokat, nálunk csak minden második ember (51 százalék) él aktívan ezekkel a lehetőségekkel. Ha nem is konkrétan az akciók miatt, a magyaroknak több mint fele már december előtt megkezdi a karácsonyi vásárlást, sőt jelentős azok száma is (40 százalék), akik egész évben már ajándékötleteket gyűjtenek.

Ezzel a tudatos hozzáállással így bőven jut elég idő beszerezni akár kedvezményesen, akár időben azokat a termékeket, amikre a magyarok leginkább vágynak. Ezek a háztartási eszközök és az elektronikai cikkek, miközben harmadik helyezettként megjelenik a ruha kategória. Itthon ugyan több mint tizede a megkérdezetteknek bárminek örülne, sokakat tenne boldoggá, ha kávéfőzőt, laptopot, okostelefont, órát, könyvet, esetleg parfümöt találnának a fa alatt.

A legtöbben egyébként úgy vélik – és ez a teljes régióra is igaz –, hogy pénz nem lehet karácsonyi ajándék. A jelenlegi gazdasági helyzet ellenére is csak nagyjából a megkérdezettek tizede adna közvetlenül ajándékot ebben a formában.

A válaszadók harmada már inkább online vesz ajándékot, és harmada szerzi be fele-fele arányban a interneten vagy boltban. A régió adatai pedig arról tanúskodnak, hogy a csehek és a szlovákok jobban preferálják a netes vételt, és lényegesen kevesebbet látogatnak el maguk az üzletekbe, mint a szomszédos országok lakói.

Ötből négy napot erősödéssel fejezett be a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX a héten csúcsot is döntött, végül pénteken visszafelé korrigálással zárt. A vezető részvények a Telekom kivételével erősödtek.