Jelentős anyagi támogatást nyújt az e-taxiknak Bécs

Jelentős anyagi támogatást nyújt az e-taxiknak Bécs

2025-től már kizárólag a zéró kibocsátású járművek kaphatnak taxiengedélyt az osztrák fővárosban. Bécs emiatt jövő évtől hétmillió eurós támogatási alapot hoz létre, hogy anyagilag is segítse a taxitársaságokat az e-autókra való átállásban.

Új pályázati forrást hoz létre az osztrák főváros, hogy segítse a taxitársaságok átállását e-autókra. 2025-től ugyanis csak olyan jármű kaphat személyszállítási engedélyt Bécsben, amelynek nulla a szén-dioxid kibocsátása. A város a célra összesen hétmillió eurót (több mint 2,9 milliárd forint) különített el, az első pályázatokat 2023. január elsejétől lehet benyújtani a Bécsi Gazdasági Kamaránál.

A támogatás érdekessége, hogy nem az új járművek beszerzését támogatják, hanem az utassal megtett üzemidő alapján lehet majd támogatást kérni – óránként öt eurót. Így akarják ugyanis biztosítani, hogy ne csak megvegyék az új, környezetbarát járműveket, hanem használják is azokat és ezáltal tovább csökkenjen a városban a szén-dioxid kibocsátás. Egy jármű után maximum tízezer euró támogatást lehet felvenni, egy taxitársaság maximum tizenöt járművel pályázhat.

A város ezzel a lépéssel arra szeretné ösztönözni a taxitársaságokat, hogy már 2025 előtt elkezdjék az átállást a zéró kibocsátású járművekre.

Azok a társaságok, amelyek még az eTaxi Austria projektben is részt vesznek, még magasabb támogatást kaphatnak. Óránként hat eurót, járművenként maximum tizenkétezer eurót. A projekt lényege, hogy a taxisoknak nem kell elmenniük a hagyományos töltőoszlopokhoz feltölteni az akkumulátoraikat, hanem ezt a droszton, várakozás közben is megtehetik – töltőkábel nélkül.

A járművek aljára egy gombnyomással leengedhető konnektortalpat szerelnek, amely a droszt – szintén speciálisan átalakított felületéhez – csatlakozva már biztosítja is a töltést. Így a taxisoknak még ki sem kell szállniuk a kocsijukból, hogy feltöltsék az autót. Bécsben egyelőre nyolc drosztot és ötven járművet szerelnek fel ezzel a töltési megoldással.

Azzal, hogy 2025-től már csak e-autókra lehet új taxikoncessziót kapni, újabb lépést teszünk afelé, hogy Bécs 2040-re klímasemleges legyen. Az e-taxik támogatásával és azzal, hogy nemrég 90 százalékkal csökkentettük a parkolási díjat a közösségi autószolgáltatók számára, újból bebizonyítottuk, hogy a mobilitás és a környezetvédelem igenis járhat kéz a kézben – nyilatkozta Markus Ornig, a bécsi NEOS párt gazdasági szóvivője az új pályázati forrás bejelentése kapcsán. 

Magyarország 20 évvel ezelőtt csatlakozott az Európai Unióhoz. A csatlakozás évfordulóját évek óta futóversennyel ünneplik Budapesten, a rendezvényév évre rengeteg embert mozgat meg. A 20 kilométeres távot egyéniben és csapatban is teljesíteni lehetett.

Idén is közel háromszáz bor szállt ringbe a Budapest Airport bora címért. A második alkalommal kiírt verseny öt győztesét a vállalat a legfontosabb partnereivel közösen, vakkóstolás keretében választotta ki.

A magyar labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya kihirdette azt a 26 játékost, akik készülhetnek a nyári, németországi labdarúgó Európa-bajnokságra. Marco Rossi öt tartalékot is megnevezett.