Online vásárlás esetén egyre népszerűbb a csomagautomatás átvétel

Online vásárlás esetén egyre népszerűbb a csomagautomatás átvétel

Akár csomag küldéséről, akár átvételéről van szó, a csomagautomata számít a második legjobbnak tartott megoldásnak. Ez különösen az utóbbi kategória esetében nagy előrelépés: a két évvel ezelőtti 14 százalékos kedveltségi 27 százalékra nőtt, szinte megduplázódott.

Míg Budapesten még fej-fej mellett állnak automaták és futárok a csomagátvételi preferenciákban, a megyei jogú városok lakói már inkább a dobozos megoldásra szavaznak a Foxpost Box Index (FBI) ez évi második kutatása szerint: arra a kérdésre, hogy melyik megoldást választják legszívesebben az interneten vásárolt árujuk átvételére, a válaszadók 43 százaléka a csomagautomatát adta meg válaszul, miközben a futárszolgálatot 34 százalékuk nevezte meg.

A csomagautomaták kedveltségének ilyen mértékű javulásában kétségtelenül szerepet játszik az is, hogy az országban elérhető csomagautomaták száma 2022 októberére, együttesen megközelíti a 3000 darabot – ismertette ki Madar Norbert, a kutatást készítő GKID partnere. A szakember ugyanakkor azt is hozzátette, hogy az automaták most még főként az 5000 főnél nagyobb településekre koncentrálódnak, ami alapján aligha meglepő, hogy országos szinten a csomagautomatáknak még nagy a lemaradásuk a futáros megoldással összevetésben.

A felmérésből az is kiderül, hogy az elmúlt egy évben a hazai internetezők 46 százaléka vette át internetes rendelését csomagautomatában. Azaz csaknem minden második vásárló élt ezzel a lehetőséggel, ami szintén látványos bővülés 2020-hoz képest, amikor ezek aránya még csupán 32 százalék volt.

Immár ott tartunk, hogy nagyjából négyből kettő internetező továbbra is a házhoz szállítást használja, négyből egy viszont már a csomagautomatás átvételt – emelte ki Bengyel Ádám, a Foxpost vezérigazgató-társalapítója. Ebben kétségtelenül az is közrejátszik, hogy az egy csomagra eső szén-dioxid-kibocsátással a cége Magyarországon piacvezető, állításuk szerint a kiscsomag-logisztikai piacra jellemző, 0,80 és 1 kilogramm közötti értékhez képest a csomagautomatás cég 0,2-0,3 kilogrammal büszkélkedhet – nem meglepő, hogy a környezettudatosságot a Foxpost egyik legfontosabb jellemzőjének tartják az internetezők.

Az egyéni felhasználó közti csomagforgalomban is nő az automaták szerepe. A kutatásból kiderül, hogy ebben a piaci szegmensben továbbra is a Facebooké, a Jófogásé és a Vateráé a főszerep, és ebben a sorrendben: a megkérdezettek 48 százaléka a legnagyobb közösségi oldalon nézegeti az apróhirdetéseket, 31 százalékuk a Jófogásra, 16 százalék a Vaterára látogat. Az átadási módokat tekintve a Facebook esetében a rókás cég csomagautomatája már a második legtöbbek által használt megoldás a személyes átvétel után – és a hagyományos postai csomagküldéssel vetélkedve – a csomagok célba juttatásához.

Bengyel Ádám szerint a csomagautomaták előretöréséről árulkodik az is, hogy évről évre nő azoknak az aránya, akik biztosan fogják még választani a csomagautomatás átvételt. A futárszolgálatokra az internetezők 68 százaléka voksol ebből a szempontból, míg az automatás átvételre már 44 százalékuk. A vezérigazgató szerint a Foxpost továbbra is tudatos kapacitástervezéssel állítja össze a rekeszszámokat és nagyon jól megközelíthető helyszínekre telepíti az automatáit, így egyszerre képes támogatni az online kereskedelmet és a magánszemélyek közti csomagforgalmat.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe az elmúlt hetek menetelés után jelentős korrekciót mutatott. A BUX gyengülése mellett valamennyi blue chip is veszteséggel zárta a mögöttünk hagyott hetet.