Különleges akcióval várja vásárlóit a siketek világnapján az Auchan

Különleges akcióval várja vásárlóit a siketek világnapján az Auchan

Szeptember 25-e a siketek világnapja, ebből az alkalomból az Auchan kiemelt civil partnerével, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségével közösen arra kér minden vállalkozó kedvű vásárlót, hogy vasárnap próbálja ki, milyen a hallás kikapcsolásával bevásárolni.

Az Auchan Magyarország nagy hangsúlyt fektet az esélyegyenlőségre, több mint tíz éve tesz konkrét lépéseket azért, hogy minél több megváltozott munkaképességű embert foglalkoztasson. A vállalat azt vallja, hogy mindenkinek lehetőséget kell kapnia az értékteremtő munkavégzésre, ezért többszáz megváltozott munkaképességű munkatársuknak nyújtanak stabil és kiszámítható munkahelyet. Ők megbecsült és értékes tagjai az Auchan csapatának, ami egyben társadalmi integrációjukat is elősegíti. Saját, MMK foglalkoztatást segítő programja mellett a vállalat folyamatosan hoz létre rájuk szabott pozíciókat. Érzékenyítő és edukációs tréningekkel, rendezvényekkel, valamint minikampányokkal segítik a munkahelyi beilleszkedést, erősítik az el- és befogadó légkört. Aktivitásaikba szakmai partnereket is bevonnak, rendszeres az együttműködés például a SINOSZ-szal is.

Az idei siketek világnapja alkalmából arra kérik vásárlóikat, hogy vasárnap az áruházak bejáratánál használjanak egy elvehető füldugót, ezzel szimulálva azt az állapotot, hogy milyen lehet a hallás képességének hiányával élni és úgy intézni a leghétköznapibb ügyeket, mint például a bevásárlást.

Természetesen az aktivitás gesztusértékű, amivel kifejezhetjük szolidaritásunkat a siket és nagyothalló társaink iránt. A „csendes” vásárlás élményén kívül azt is megtapasztalhatják a vásárlók, hogy a vártnál is könnyebb utat találnunk egymáshoz, hiszen egy mosoly, egy kedves vagy segítő mozdulat mind azt bizonyítja, hogy egyformák vagyunk, még ha másként is érzékeljük a környezetünket vagy más eszközrendszerrel is kommunikálunk. Az aktivitásról egy kedvcsináló kisfilm is készült.

A silent vásárlást a siketek világnapján, azaz szeptember 25-én, vasárnap valamennyi magyarországi Auchan áruházban ki lehet próbálni.

Már több mint egymillióan látták a „The Mystery of Banksy – A Genius Mind” című vándorkiállítást, amely 2021-ben indult világ körüli turnéra Münchenből és most Bécsben is látogatható. A tárlat a híres brit graffitiművész munkásságát mutatja be.

A Soroksári úton épülő City Pearl beruházás részeként eredeti formájában építették újjá a Közvágóhíd terület egykori Fogadóépületét. Az ingatlant szigorú műemlékvédelmi előírásoknak megfelelően, korhűen módon állították helyre.