Rangos nemzetközi elismerést kapott az úttörő magyar pezsgő

Rangos nemzetközi elismerést kapott az úttörő magyar pezsgő

Újabb rangot díj érkezett haza Magyarországra, a világ egyik legnagyobb borversenyén, a Decanter World Wine Awards-on egy magyar pezsgő hódította el a bronzérmet!

A mezőny a szokásokhoz híven rendkívül erős volt a Decanter World Wine Awards versenyén, hiszen idén 54 ország több mint 18 ezer tétele indult a megmérettetésen, amelyet 250 szakértő, köztük 41 Master of Wine és 13 Master Sommelier pontozott.

A Pearl&Z nevét 2021-ben, a Winelovers 100 teszten ismerhette meg a közönség, amikor is a pincészet bemutatkozása igen jól sikerült, hiszen első forgalmi t��telével 3. helyet szerzett a pezsgők versenyében. A történet úgy indult, hogy a több borászatban is érdekelt tulajdonos, Závodszky Zoltán megálmodta, hogy olyan magyar pezsgőt szeretne készíteni, amely nemzetközi viszonylatban is megállja a helyét. Szakértők javaslata szerint Ausztriából szereztek be itthon is őshonos furmint klónokat, ennek alapján első körben 100 százalék furmint felhasználásából indult a készítés. A 2021-es évjáratba már 25 százalék chardonnay is került, ez az arány később 50 százalékig fog eljutni. A tulajdonos úgy véli, tisztán chardonnay pezsgőt készíteni nem kihívás, a furmint viszont kiváló alapanyag, ráadásul nem szokványos, tehát mindenképpen figyelemfelhívó tud lenni. 

Az alapbor elkészítésében és „pezsgősítésében” Bálint László, nemzetközi borakadémikus közreműködött, akinek széles rálátása van a nemzetközi piacra, így került sor arra, hogy a Pearl&Z pezsgőt Burgenlandban, a Szigeti Pezsgőpincészetben palackozzák. A burgenlandi pincészetben készülnek a pezsgők Rolls-Royce-ai, itt 350 európai borászat számára készítenek pezsgőt, a tökéletes technológiának köszönhetően.

Az osztrák szakemberek már Egerben, a szőlőművelés és a szüret folyamatában is aktívan résztvettek, a kész alapbort pedig egyenesen Golsba szállították, hogy itt készüljön el belőle a pezsgő. A végső cukortartalom, az úgynevezett dosage beállításánál ismét új szereplőt vontak be, a champagne-okkal és burgundi borok magyarországi forgalmazásával foglalkozó Varros & Co tulajdonosai vettek részt a kóstolás utolsó szakaszában. Ezután döntöttek úgy, hogy a továbbiakban itthon és külföldön is ők fogják ezt a márkát képviselni. 

A Pearl&Z elsősorban a pezsgők iránti rajongásról és a minőség iránti elkötelezettségről szól A magyar pezsgőkről általában rögtön érezhető, hogy melyik borvidékről származik, milyen szőlőből készült. A mi célunk az volt, hogy ezek ne legyenek dominánsak, csakis a pezsgős jegyek legyenek jelen. Kompromisszum nélküli ital készült, bízva a hazai és a nemzetközi elismerésben is, leginkább abban, hogy a magyar borok után a magyar pezsgők is bizonyíthassanak világszerte – mutatta be a sikeres terméket Závodszky Zoltán tulajdonos.

A Pearl&Z első évjáratából mindössze 3500 palack készült, ez privát vásárlókhoz és éttermekbe jut el, és terveik szerint a későbbiekben sem lesz több a mennyiség évi 10 000 palacknál.

Ötből négy napot erősödéssel fejezett be a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX a héten csúcsot is döntött, végül pénteken visszafelé korrigálással zárt. A vezető részvények a Telekom kivételével erősödtek.