Idén ősszel is megrendezik a Nemzetközi Könyvfesztivált

Idén ősszel is megrendezik a Nemzetközi Könyvfesztivált

2022-ben szeptember 29. és október 2. között kerül sor az év legnagyobb magyarországi nemzetközi könyves eseményére.

Az immáron 27. alkalommal megrendezésre kerülő Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a nemzetközi könyves világ jegyzett eseménye, a térség meghatározó szakmai és kulturális fóruma. A Fesztivál a Millenárison, igényes környezetben, könnyen megközelíthető, központi helyen, még korszerűbb és szebb kiállítóterekkel várja a látogatóit a Fogadóban (G épület), az Üvegcsarnokban (D épület) és a Millenáris parkjában.

A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál hagyományosan vendégül látja a világ legrangosabb íróit, költőit. Az idei fesztivál díszvendége a Nobel-díjas Szvetlana Alekszijevics, aki átveszi Budapest Főpolgármesterétől a Budapest Nagydíjat is.

Évről évre díszvendégként mutatkozik be egy-egy ország, régió kultúrája, irodalma, könyvkiadása. Idén a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése a Bázissal (Magyar Irodalmi és Művészeti Egyesülettel Szlovákiában) együttműködve hozza el a szlovák és a szlovákiai magyar irodalom legjavát. A könyvfesztivál vásárterében a hagyományoknak megfelelően külön pavilont állítanak fel a díszvendégországnak.

A Fesztivál keretein belül megrendezésre kerül az Európai Unió tagországainak fiatal prózaíró tehetségeit bemutató, nagy sikerű Európai Elsőkönyvesek Fesztiválját. A rendezvény az Európai Unió 27 országának közös elhatározásából, együttes vállalkozásaként szerveződik, helyszíne az Európa Pont lesz.

A fesztivál szeptember 29-én, csütörtökön 16.00-kor a megnyitóval veszi kezdetét a fesztivál, amelyre a Nemzeti Táncszínházban kerül sor.

A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a világirodalom és a hazai szellemi élet kiemelkedő képviselői (25 ország közel 100 neves alkotója, 400 hazai és határon túli magyar író, tudós, művész) részvételével kulturális programok sokaságát kínálja: író-olvasó találkozók, felolvasások, dedikálások, irodalmi estek, könyvpremierek, művészkönyv-bemutatók, kerekasztal-beszélgetések, koncertek, színházi bemutatók, kiállítások, filmvetítések várják az érdeklődőket.

A gyermekeknek kialakított külön szekció, a Gyerek(b)irodalom a gyermekkönyvek népszerűsítése mellett színes programokkal várja a családosan kilátogatókat a Millenáris D épületében.

A www.bookfestival.hu oldalon már tájékozódhatnak az érdeklődők a Könyvfesztiválról, a szervezők folyamatosan töltik fel az információkat, programokat. A Könyvfesztiválra megjelenik a kiállító kiadók jegyzéke angol nyelven, nyomtatott katalógusban, magyarul pedig online formában.

A rendezvény szeptember 29-én délben nyit. Pénteken és szombaton reggel 10.00-től 20.00-ig, vasárnap pedig 10.00-től 19.00-ig lesz látogatható a Könyvfesztivál.

Ötből négy napot erősödéssel fejezett be a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX a héten csúcsot is döntött, végül pénteken visszafelé korrigálással zárt. A vezető részvények a Telekom kivételével erősödtek.