Jelena Ribakina lett Wimbledon új bajnoka

Jelena Ribakina lett Wimbledon új bajnoka

Meglepetésgyőzelem született a világ egyik legrangosabb teniszversenyén. A 23 éves kazah Jelena Ribakina pályafutása során először nyert Grand Slam tornát.

Jelena Ribakina 3:6, 6:2, 6:2 arányban legyőzte a szintén pályafutása első Grand Slam fináléjában pályára lépő tunéziai Onsz Dzsabőrt.

A váratlan szereposztású fináléban két újonc lépett pályára, ugyanis sem a világranglistán második afrikai, sem a 23. kazah nem vívott még Grand Slam-döntőt. A 27 éves Dzsabőr – aki 2-1-re vezetett kettejük párharcában – magabiztosan kezdett, és 33 perc elteltével szettelőnybe került. A folytatásban a négy évvel fiatalabb Ribakina vette át az irányítást, egyre jobban adogatott, miközben sok bréklabdát harcolt ki, és 1 óra 13 percnél kiegyenlített. Az utolsó felvonásban Dzsabőr egyre idegesebben küzdött, brékhátrányba került, majd 2:4-nél ismét elvesztette az adogatását, innen pedig már nem volt visszaút a számára. A fordulatos finálé 1 óra 48 percig tartott.

A pályafutása harmadik tornagyőzelmét begyűjtő Ribakina első Grand Slam-trófeája mellé a 2 millió fontos (955 millió forint) pénzdíjat is hazaviheti.

November utolsó szombatján különleges fogadtatásban volt részük a Keleti pályaudvarra érkezőknek, a MÁV ugyanis felvonultatta a 75 éve működő Utasellátó eddigi történetének valamennyi étkező- és büfékocsiját. Az érdeklődők bejárhatták és lefotózhatták a járműveket, és vásárolhatta is az étlapokról.

Az október záróértékéhez viszonyítva jelentős eredményeket mutatott a BUX. A Budapesti Értéktőzsde elsődleges részvénymutatója 57 878,43 ponton fejezte be a hónapot, ami 3,3 százalékos erősödés az előző hónaphoz képest. A november a csengetések terén is aktív volt a pesti parketten.

Az olimpiai ezüstérmes sportembert négy évre választották a Magyar Öttusa Szövetség elnökévé. Balogh Gábor viharos időszakban veszi át a kormányrudat, ugyanis a sportág az átalakulás kellős közepén van.