Összefogással mentenék meg Budapest utolsó mocsarát

Összefogással mentenék meg Budapest utolsó mocsarát

A Rákosmentén található Merzse-mocsarat, Budapest egyetlen mocsaras élőhelyét – Rákosmente Önkormányzata rehabilitációs intézkedései ellenére is – a kiszáradás fenyegeti.

A főváros pesti oldalára egykor jellemző mocsaras területek utolsó képviselőjét, a Merzse-mocsarat napjainkban komoly vízhiány fenyegeti, amely egyedülállóan gazdag élővilágára is veszélyt jelent. Ezért Rákosmente Önkormányzata, a Budapest Airporttal közösen rehabilitációs tervet készít, amely szakemberek bevonásával – és amennyiben szükséges, a fővárossal is egyeztetve – pontosan meghatározza, milyen intézkedéseket kell tenni az értékes flóra és fauna megmentése érdekében.

Rákosmente Önkormányzata évek óta folyamatosan figyelemmel kíséri és megelőző intézkedésekkel (vízpótlással, élőhely-rekonstrukciós program támogatásával) igyekszik új életre kelteni a területet. Ehhez a kezdeményezéshez most a Budapest Airport is csatlakozik, 10 millió forinttal támogatva egy olyan mentési terv kidolgozását, amely – mesterséges vízutánpótlást biztosító árkok kialakításával – hatékonyan és hosszú távon segítheti Budapest legháborítatlanabb vizes élőhelyének fennmaradását.

A repülőtér szomszédságában fekvő, fővárosi védettségű természetvédelmi övezet egy rejtett kincsesláda, amely tele van növényritkaságokkal és különleges állatokkal. Az utóbbi években azonban a terület – az éghajlatváltozás és az agglomeráció térnyerése következtében – egyre zsugorodott; nem tudta fenntartani a szükséges vízmennyiséget ahhoz, hogy továbbra is megfelelő otthont biztosítson a mocsarat kedvelő élővilág számára.

Fennmaradása azonban elengedhetetlen, mivel olyan különleges fajok találhatók itt, mint például a pettyes és tarajos gőte, a mocsári teknős és több békafaj. Szívesen költenek itt a barna rétihéják, valamint gyakori szárnyas vendég még a gyurgyalag, a fülemüle, a bölömbika és a karvaly is. Az emlősök közül az őzek, a rókák, a borzok és a menyétek is nagyon jól érzik magukat a mocsaras területen.

Emellett a növényvilág is igen gazdag; megtalálható itt a magassásos, a nádas, a bokorfüzes, a fűz-nyár ligeterdő és a száradó kékperjés láprét is. Számos védett növény, mint a hússzínű ujjaskosbor, a mocsári kosbor, a szúnyoglábú bibircsvirág és egyéb orchideafajok is fellelhetők a területen. Tavasszal egyik legszebb arcát mutatva, virágba borul a mocsár; ekkor a mocsári nőszirom és a fürtös gyöngyike különleges látványában gyönyörködhetünk.

Ezért is tartja fontosnak – Rákosmente Önkormányzatához hasonlóan – a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője, hogy a mocsár fennmaradjon, és ez a ritka élőhely továbbra is a főváros egyik titkos gyöngyszeme legyen.

Szimbolikus kereskedésindító csengetéssel ünnepelte a közelmúltban részvényei tőzsdei bevezetését a Kermann IT Solutions Nyrt. A vállalat papírjaival a Budapesti Értéktőzsde Xtend kategóriában lehet kereskedni.