Csengetett a BÉT-en a Delta

Csengetett a BÉT-en a Delta

Ünnepélyes kereskedésindító csengetés jelezte ma a Budapesti Értéktőzsdén a Delta Technologies Nyrt. 125 millió darab új részvényének bevezetését a BÉT Standard kategóriájába.

2022-ben immár második alkalommal szólalt meg a BÉT ikonikus csengője, amely ezúttal a Budapesti Értéktőzsde BÉT Standard kategóriájában jegyzett informatikai vállalat, a Delta Technologies Nyrt. új részvényeinek bevezetését jelezte. Az eseményen Bodzási Gergely, a Delta Technologies Igazgatóságának tagja, Vidra László, igazgatósági tag, továbbá Nagy Péter Gábor, a Budapesti Értéktőzsde Értékesítési, Marketing és Kibocsátói Akvizíciós igazgatója is részt vett.

A Magyar Nemzeti Bank 2022. február 21-én hagyta jóvá a Delta Technologies 125 millió darab, egyenként 0,78 forint értékű dematerializált módon előállított, „A” sorozatú törzsrészvényének tőzsdei bevezetéséhez szükséges kibocsátási tájékoztatót. A határozat értelmében lehetővé vált a részvények bevezetése a BÉT azonnali piacára, amelynek nyomán a társaság Standard kategóriában kereskedett törzsrészvényeinek mennyisége 258 millió darabról 383 millió darabra emelkedett.

Az 1987-ben alapított Delta Csoport a hazai IT szegmens egyik vezető szereplőjeként rendkívül széles szolgáltatás-portfólióval rendelkezik. A vállalat többek között IT- és irodatechnikai eszközök szervizelésével és kereskedelmével, valamint komplett IT infrastruktúrára vonatkozó megoldások kivitelezésére fókuszál. Emellett az informatikai társaság olyan területeken is aktív, mint az okosváros megoldások, a közlekedésinformatika vagy a digitális oktatás.

Fotó: Budapesti Értéktőzsde

Utóbbi törekvés jegyében a csoport tőzsdei leányvállalata, a Delta Technologies által tulajdonolt Delta Systems Kft. a zalaegerszegi Felhő Campus projekt kivitelezéséhez is csatlakozott, amelynek célja egy modern egyetemi kampusz létrehozása, illetve ennek segítségével az edukációs folyamatok megreformálása, személyre szabott, virtuális oktatást biztosítva a hallgatók számára.

Az ország egyik legnagyobb múltú rendszerintegrátoraként különös megtiszteltetés számunkra, hogy a magyar tőkepiac szereplői vagyunk. A Delta több, mint három évtizedre visszanyúló története kiemelkedő szakmai komplexitással biztosítja helyünket a hazai technológiai szektorban. A részvénycsomag bevezetése fontos lépés stratégiai terveink megvalósításában annak érdekében, hogy erősíteni tudjuk pozícióinkat mind a kereskedelmi, mind a jövőbe mutató technológiai innovációk, így az ipar 4.0 fejlesztések, az okosvárosok, valamint a magyar digitális oktatás támogatása területén – nyilatkozta Csontos Zoltán, a Delta Technologies igazgatóságának elnöke.

Mindig örömteli számunkra, amikor a hagyományos szektorok mellett az olyan, fiatalabb szektorok súlya is növekszik a Budapesti Értéktőzsdén, mint az informatika, hiszen ezzel színesedik a palettánk. Ugyan a Delta Technologies már 2019 óta köztünk van, de jelenlétük a mai naptól induló részvénybevezetéssel tovább erősödik majd, amelyhez ezúton gratulálnék a társaságnak – osztotta meg gondolatait a csengetés után Nagy Péter Gábor, a Budapesti Értéktőzsde igazgatója.

Napjainkban egyre szélesebb vállalati körökben téma a dolgok internete (Internet of Things, azaz IoT). Ez nem csupán egy felkapott trend, a segítségével egy gyártóvállalat ma már lényegesen célirányosabban, olcsóbban, csökkentett állásidővel és kevesebb meghibásodással termelni.

A világon elsőként teljesítette vegyespáros az egyik legkeményebb sarkvidéki kihívást. Vámos Nóra Rakonczay Gáborral 30 nap alatt, 560 kilométeren át, hóban, viharos szélben, átlagosan mínusz 20 fokban, szánjukat maguk után húzva, hihetetlen akaraterőről és kitartásról tanúbizonyságot téve valósította meg az Eisberg Grönland síexpedíciót.