Három halfaj közül választhatott az online térben kezdeményezett szavazáson a természet- és halbarát közönség az „Év hala” cím sorsáról. Az akcióban több mint négyezren vettek részt, közülük 55 százalékos arányban a bodorkát jelölték meg első helyen, mellyel el is dőlt a sorrend. A képzeletbeli dobogó második fokára a széles durbincs, a harmadikra a bagolykeszeg került.
Dr. Staszny Ádám, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) tudományos főmunkatársától megtudtuk, a bodorka hazánk egyik legáltalánosabban elterjedt halfaja. A hegyi patakok felső szakaszai, valamint az extrém oxigénhiányos vizek kivételével gyakorlatilag minden vízben előfordulhat.
Őshonos halfajról van szó, melynek eredeti elterjedési területe alapvetően Európára és Szibériára korlátozódik. Elterjedésének határai: nyugaton a Pireneusok, keleten a Léna folyó vízrendszere, északon a sarkkör, míg délen Spanyolország, Olaszország és Törökország északi területéig tart. Előfordul félsós (brakk) vizekben is. Betelepített állományai élnek az Egyesült Királyság, Írország, Spanyolország, Portugália, Olaszország, Kazahsztán, Észak-Afrika és Ausztrália egyes vizeiben
– mutatta be a fajta legfontosabb jellemzői a szakértő
A MATE kutatója elmondta, mivel őshonos fajunk, régóta találkozhatunk vele a feljegyzésekben. Már Herman Ottó 1887-es, A Magyar Halászat Könyvében is részletes leírást találunk a fajról, igaz ebben még veresszárnyú „konczér” néven.
Külső megjelenését tekintve a bodorka teste oldalról lapított, közepesen magas. Pikkelyei viszonylag nagyok, háta általában sötétebb árnyalatú, míg hasa világos. Szemgyűrűje általában vöröses színű, úszói leggyakrabban narancssárgák. Könnyen összekeverhető a vörösszárnyú keszeggel, azonban a bodorka szája csúcsba nyíló, míg a vörösszárnyú keszegé felső állású, illetve a hát- és hasúszói egy vonalban erednek, a vörösszárnyú keszeg hátúszója azonban mindig hátrébb ered, mint a hasúszók.
A bodorka mindenevő, ún. omnivor halfaj. Az adott vízben rendelkezésre álló táplálékot fogyasztja. Ivadékkorban kerekesférgeket, kagylólárvákat, majd később planktonikus rákokat, üledéklakó gerincteleneket, rovarlárvákat, kagylókat, csigákat, illetve élő és elhalt növényi részeket is fogyaszt. Mivel legtöbb vizünkben a bodorka magától „megterem”, ezért nem jellemző, hogy szaporítanák. Természetesen a pontyfélékre kidolgozott szaporítási eljárás a bodorka esetén is alkalmazható
– folytatta a faj ismertetését az Akvakultúra és Környezetbiztonsági Intézet kutatója.
A halimádók számára minden bizonnyal a kifogásával és felhasználásával összefüggő tudnivalók a legizgalmasabbak.
Viszonylag könnyű horgászzsákmánynak számít. A gyerekek is többnyire ezzel a fajjal találkoznak az elsők között, amikor horgászni kezdenek. Általában finomszerelékes készséggel eredményes rá a horgászat, valamilyen élőcsalival (földigiliszta, csontkukac) vagy – nagyobb példányok esetén – kukoricával lehet eredményes a horgászata. Száraz, szálkás húsa van. Leggyakrabban fűszeres lisztben kisütve, illetve halászlevek alaplevében fogyasztják
– zárta a bodorka ismertetését Staszny Ádám.
