Már hangot is rögzíthetnek a kalauzok testkamerái

Már hangot is rögzíthetnek a kalauzok testkamerái

A MÁV-START technikai eszközökkel, figyelemfelhívó kampánnyal, a rendőrség és biztonsági személyzet segítségét is igénybe véve, valamint 2019 szeptembere óta beszerzett 169 testkamera használatával is fellép a munkatársai elleni támadásokkal szemben.

A jogszabálymódosítást a vasúttársaság a több személyszállítással foglalkozó társasággal közösen kezdeményezte. Nagyon fontos eredmény, hogy a MÁV-START kifejezett javaslatára a testkamera fogalma is belekerült a törvény szövegébe, és annak a kép- és hangfelvételt is megengedő működtetését fogadták el. Ez egy többéves előkészítési munka következménye, amely keretén belül a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság támogató állásfoglalását is megkérve sikerült elérni a módosítást.

Az jogszabályi változás hatására a képkészítés mellett már a hangrögzítésre is van lehetőség a testkamerákkal. Ezáltal sokkal egyszerűbb lesz bizonyítani, hogy mi történt az utas és a jegyvizsgáló szóváltása közben, mi előzte meg az esetleges bántalmazást, mi hangzott el az események során. A cél, hogy egyetlen ilyen eset se maradhasson jogkövetkezmény nélkül. A jegyvizsgálók közfeladatot ellátó személyek, ezért az őket ért támadások a Büntető Törvénykönyv szerint bűncselekménynek minősülnek és szigorúan büntetendők. A jogszabályi módosításnak köszönhetően a hatóságoknak is sokkal könnyebb lesz a bizonyítási eljárás a nyomozás során, és a bíróságok is fel tudják használni azokat, mert sokkal egyértelműbbek lesznek a bizonyítékok.

Az eddigi intézkedéseknek köszönhetően csökkenő tendenciát mutat a súlyos konfliktusok száma a vonatokon. Tavaly a 2020-ban tapasztalt 65-höz képest 59 atrocitás történt országosan. Ezt megelőzően, 2019-ben 70 esetben ért támadás jegyvizsgálót szolgálatteljesítés közben. Az elkövetők több mint fele menetjegy nélkül, érvénytelen vagy átruházott jeggyel kívánt utazni vagy ittas volt.

A tapasztalatok szerint a jegyvizsgálók elleni támadások megelőzésében nagyon hatékony eszköz a testkamera is, tavaly 7826 jegyvizsgáló összesen 15 380 alkalommal, 70 800 vonaton vette fel szolgálata során. A készülékek használatának bevezetése óta kevesebb jegyvizsgálót ért agresszió, továbbra is csökkenő tendenciát mutat a bántalmazások száma. 2021 évben a használat során 5 esetben kérték a jegyvizsgálók által rögzített kameraképek kiadását a hatóságok az eljárás során, amikre 3 esetben jegyvizsgálót ért bántalmazás, valamint 2 esetben pedig maszkhasználat elmulasztása okán a feljelentés miatt volt szükség. A leginkább veszélyeztetett elővárosi vonalakon kötelező a használatuk, amelynek köszönhetően ezeken a vonatokon szinte nullára esett vissza a bántalmazások, inzultusok száma.

A MÁV-START kiemelten fontosnak tartja a munkatársai védelmét, testi-lelki épségük megőrzését, a bántalmazások megelőzését, elkerülését, ezért 2019. szeptember 1-je óta 169 testkamerát szerzett be, és további közel ezer beszerzését tervezi. A vasúttársaság célja, hogy minden szolgálati helyen, az összes szolgálatban lévő jegyvizsgáló számára biztosítani tudja a testkamera használatát.

November óta működik az osztrák fővárosban Ausztria egyik legmodernebb rehabilitációs központja. A centrumban a világ húsz legjobb robotizált terápiás eszköze segíti az agyvérzésen átesettek, sclerosis multiplexes betegek és traumás gerincsérültek mozgásszervi rehabilitációját, jelentősen növelve a fizioterápia hatékonyságát.

A görög Olympiakosz elleni Konferencia-liga playoff jelentette a végállomás a Ferencváros labdarúgócsapata számára, miután az athéni meccs utána a Groupama Arénában rendezett visszavágón is 1-0-ás vereséget szenvedett.