A nemzeti versenyhatóság tavaly december 23-án indított gyorsított ágazati vizsgálatot a COVID-19 antigén gyorstesztek hazai piacán, mivel a magyar fogyasztók magasabb árakkal találkozhatnak a szomszédos országokhoz, illetve más uniós tagállamokhoz viszonyítva. A Versenytörvény által biztosított, elmúlt 30 napban a GVH nem tétlenkedett: az átfogó vizsgálat keretében a szakemberek nem csupán a COVID-gyorstesztek forgalmazási láncolatait és versenyviszonyait tekintették át, hanem a termékkörrel kapcsolatos fogyasztói tájékoztatások megfelelőségét is.
A Versenyhivatal számos olyan problémát tárt fel, amely gátolhatja a kedvezőbb fogyasztói árszinteket. A jelentéstervezet szerint a COVID-19 antigén gyorstesztek értékesítésével összefüggésben a kiskereskedelmi árverseny nem elég intenzív Magyarországon, ezért a GVH ideiglenesen, a járványhullámok alakulásával összef��ggő időtartamra javasolja a gyorstesztek kiskereskedelmi láncoknál, drogériáknál és benzinkutaknál történő értékesítésének engedélyezését.
A vizsgálat feltárta azt is, hogy e termékek értékláncai hosszúak, és a fogyasztói árba az értéklánc valamennyi szintjén újabb árrések épülnek be. A hatóság ezért rövidebb értékláncok kialakítására, például közvetlenül a hazai importőröktől való beszerzésre ösztönzi a piac szereplőit.
Amennyiben a javaslatok nem kerülnek alkalmazásra, abban az esetben a GVH megfontolásra javasolja a Kormány beavatkozását a gyorstesztek maximális árszintjének meghatározására.
Mindezt oly módon javasolja a jelentéstervezet, hogy az ne korlátozza a kínálatot sem mennyiségben, sem minőségben, tehát a piaci szereplők érdekeltsége ne csökkenjen az antigén tesztek hatékony lakossági értékesítésében.
A fogyasztóvédelmi szempontú gyorselemzés megállapította, hogy számos esetben a fogyasztók tájékoztatása nem megfelelő a lakossági, önellenőrzésre szolgáló COVID-tesztekkel kapcsolatban. A GVH ezért azt javasolja az OGYÉI-nak, hogy tegye közzé a forgalomban lévő tesztek termékösszefoglalóit a fogyasztók számára, a piaci szereplőknek pedig tegye lehetővé a tájékoztatók átvételét.
A GVH – a társhatóságok tájékoztatása mellett – jelezte az érintetteknek a konkrétan azonosított, kifogásolható gyakorlatokat, amelyek felszámolását 2022. február 14-ig kéri. Ezt követően a nemzeti versenyhatóság újra ellenőrzi az online kereskedelmet, és ha továbbra is fennállnak a problémák, akkor koordinált hatósági fellépést fog kezdeményezni az OGYÉI és az ITM bevonásával.
A vizsgálat eredményei alapján készült jelentéstervezetet a hatóság nyilvános társadalmi konzultációra bocsátotta a honlapján. A piac szereplői 8 napig tehetnek észrevételeket a tartalmával kapcsolatban. A határidőt követően a GVH a gyorsított ágazati vizsgálat eredményéről készített jelentést, a beérkezett észrevételek összefoglalását, valamint – ha kérik – az ágazat vállalkozásainak érdemi észrevételeit közzéteszi majd a honlapján.