Újabb álomhatárt lépett át a védjegyhasználó cégek száma

Újabb álomhatárt lépett át a védjegyhasználó cégek száma

A Magyar Termék védjegyeket használó cégek száma már elérte a kétszázat, a védjegyes termékeké pedig megközelítette az ötezret. A hazai termékek népszerűsítésére ez évben 35 áruházlánci akció jött létre.

Idén először augusztusban megrendezték a Hazai Termékek Hónapját, valamint a védjegyhasználók és a kereskedők bevonásával jelenleg is tart az a kampány, amelynek célja, hogy az ünnepi bevásárlások során is előtérbe kerüljenek a hazai termékek. A kétszázadik védjegyhasználó, az Unió Coop Zrt. szintén fontosnak tartotta, hogy hatalmas népszerűségnek örvendő termékére, a Nógrádi ropira is rákerüljön a magyar eredetet jelző embléma.

Csak a közeljövő terveiben szerepeltek azok az eredmények, amelyeket már idén elért a Magyar Termék Nonprofit Kft.

– kommentálta a sikeres esztendőt Benedek Eszter ügyvezető. A védjegyhasználók száma átlépte a kétszázas álomhatárt. Ebben jelentős szerepet játszott a 2020 márciusában, a Covid-járvány kitörése után elindított és azóta is folyamatos akciókkal támogatott „Vedd a hazait! Védd a hazait” mozgalom. Ugyanis olyan cégek is részt vehettek benne, amelyek nem tartoztak a védjegyeiket használók körébe, de az együttműködés kedvező tapasztalatainak hatására később csatlakoztak.

A #veddahazait rövid idő alatt országosan ismertté vált, önálló védjegyként is bejegyzett, a gyártók és kereskedők azóta is előszeretettel használják promócióikban. A partnercégekkel együtt megvalósított #veddahazait tévéreklámok, közterületi hirdetések, óriásplakátok, közösségi médiás aktivitások, üzletlánci akciók, fesztiválmegjelenés, sajtókommunikáció együttes értéke az elmúlt két évben, a most foly�� ünnepi kampánnyal együtt, megközelítette a 300 millió forintot – emelte ki Benedek Eszter. Az utóbbihoz hozzátette: az először megrendezett „Ünnepeljünk hazai termékekkel!” elnevezésű közösségi reklámhadjárattal azt kívánják elérni, hogy a karácsonyi nagybevásárlások idején is figyeljünk a termékek hazai eredetére, ezzel is támogatva a magyarországi gyártókat és dolgozóikat.

Tóth László, a kétszázadik védjegyhasználó cég, az Unió Coop Zrt. vezérigazgatója elmondta: ugyan nem ők voltak, akik a hetvenes évek elején kitalálták az azóta is töretlen népszerűségnek örvendő Nógrádi ropit, de amikor 2013-ban hozzájuk került a gyártó és forgalmazó cég, lelkesen felkarolták a terméket. A jelenlegi gyártási volumen érzékeltetésére Tóth László elmondta: az éves lisztfelhasználásuk 1100 tonna. Ha az ebből előállított ropogtatnivalókat mind 45-50 grammos kiszerelésbe csomagolnák, akkor ez több mint 20 millió zacskót jelentene.

Nagyon szeretik az emberek, és bármilyen versenyen, teszten is szerepel, mindig nagyon jó pozíciókat ér el.  Tehát a kiváló minősége köztudott. Most azt az üzenetet is fontosnak tartjuk eljuttatni a fogyasztókhoz, hogy ez egy ízig-vérig hazai termék. Így a ropira és a perecre is rákerül a jól ismert Hazai Termék védjegy – fűzte hozzá.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe az elmúlt hetek menetelés után jelentős korrekciót mutatott. A BUX gyengülése mellett valamennyi blue chip is veszteséggel zárta a mögöttünk hagyott hetet.