Akár méhkaptár javíttatását is finanszírozza Bécs

Akár méhkaptár javíttatását is finanszírozza Bécs

Tovább folytatódik a népszerű javítási kupon-akció Bécsben. Az osztrák főváros újabb 570 000 eurót szavazott meg arra, hogy elromlott tárgyaik automatikus kidobása helyett a lakosok inkább javíttassák meg azokat. Egy kuponnal száz euróig lehet támogatást kapni. A 2023-ig futó kezdeményezéssel az egész gazdaság profitál és még a környezetet is kíméli.

Továbbra is töretlen népszerűségnek örvend a Reparaturbon, vagyis Bécs Város javítási kupon-akciója. A program oldaláról letölthető utalvánnyal elromlott tárgyak és háztartási berendezések javíttatását támogatják száz euróig, illetve a költségbecslésnél felmerült összeget negyvenöt euróig. A cél, hogy minél kevesebb felesleges hulladék termelődjön, nem mellesleg pedig a bécsi gazdaság is profitál az ötletből. Az első két szakaszban – 2020. szeptember és december között, illetve 2021. március és június között – mintegy 26.000 tárgyat javítottak meg a szakemberek, aminek köszönhetően átszámítva körülbelül 620 tonnával kevesebb szén-dioxid termelődött.

Ennek sikerén felbuzdulva 2021. november 2-án elindult a harmadik periódus is, amihez a város újabb 570.000 eurós támogatást szavazott meg. Újdonság, hogy a honlapon valós időben lehet követni a megspórolt szén-dioxid ekvivalens szintjét, illetve, hogy épp hányadik megjavított tárgynál jár a program. Az illetékesek most azon dolgoznak, hogy a javíttatásnak ezt a rendhagyó lehetőségét akár egész Ausztriára kiterjesszék.

De nem csak belföldön, külföldön is felfigyeltek a Reparaturbonra. Elnyerte például az "Innovation in politics“ díjat, mint a tíz legjobb környezetvédelmi projekt egyike Európában. Az amerikai Portlandben pedig saját kuponakciót indítottak, annyira megtetszett nekik a kezdeményezés.

A javítási kupont jelenleg kilencven erre szakosodott vállalkozásnál, több mint száz helyszínen lehet beváltani. Az eddigi adatok alapján a javítandó holmik 62 százaléka elektronikai cikk volt, főleg mobiltelefon és tablet; 10 százalékot tettek ki a bütykölni vitt kerékpárok, 13 százalékot a cipők, textilek és bőrtárgyak. Akadtak persze olyanok is, akik nem mindennapi tárgyaikat szerették volna eredeti pompájukban visszakapni: ők méhkaptárt, brácsát, gramofont, illetve kandallóórát szereltettek. A szervizelés az esetek 90 százalékában sikeres volt.

A Reparaturbon hivatalosan 2023-ig fut, erre a főváros összesen 1,6 millió eurót különített el.

A borítókép forrása: Martin Votava / © PID

Szimbolikus kereskedésindító csengetéssel ünnepelte a közelmúltban részvényei tőzsdei bevezetését a Kermann IT Solutions Nyrt. A vállalat papírjaival a Budapesti Értéktőzsde Xtend kategóriában lehet kereskedni.