A GKI szén-dioxid modelljének eredményei alapján, több vizsgált forgatókönyv közül még a legoptimistább becslés szerint sem tudja Magyarország teljesíteni az EU által elvárt kibocsátási szintet 2030-ra. Eszerint a forgatókönyv szerint (amely gyors gazdasági növekedéssel számol és a jelenleg érvényes kormányzati döntéseket is tartalmazza) 1990-hez képest a csökkenés 34 százalék lesz 2030-ra, ami elmarad az elvárt 55 százalékos mértéktől.
Az uniós elvárást csak a villamosenergia termelés ágazat teljesíti (-63 százalék), s megközelíti még a feldolgozóipar is (-43 százalék). Itt fontos kiemelni, hogy ebben a szektorban jelentős a multinacionális vállalatok és a beszállítóik aránya, ahol a költséghatékonyság és a megfelelő tőke jelenléte miatt gyors az energia-megtakarító technológiák terjedése. Sajnos a többi ágazat (például szállítás, építőipar, kereskedelem) esetében nemhogy a kvóta megközelítésére nem látszik esély, de a kibocsátás a 1990-es értékhez képest emelkedni fog. Ez azt jelenti, hogy ezekben a szektorokban jelentős kormányzati beavatkozásra lenne szükség, ha a magyar állam teljesíteni kívánja az uniós klímacélt.
A háztartások esetében a kibocsátás várható csökkenése 1990 és 2030 között 19 százalék, ami ugyan jó eredmény, de kevés az elvárt 55 százalékhoz képest. Ez a teljes magyar kibocsátásra is jelentős hatással van, mivel a modell adatai alapján a háztartások súlya 2030-ban már 37 százalék lesz az összes kibocsátásból. Ez azt jelenti, hogy nagyvonalú, az energia-hatékonyságot (például szigetelés, régi kazánok cseréje) ösztönző állami és EU-s támogatások, beruházások nélkül jelentős csökkenés nem várható a háztartási szektorban sem.
A 1990-es adatokon kívül a teljesebb kép érdekében érdemes az 1995-ös adatokat is összehasonlítani a 2018-ban mért értékekkel. Ennek oka, hogy a rendszerváltást követően a magyar gazdaság jelentősen átalakult, aminek hatására 1990 és 1995 között 15 százalékkal csökkent a széndioxid-kibocsátás. Ha az 1995-ös értékhez viszonyítunk, akkor a csökkenés már közel sem olyan jelentős 2018-ra (-4 százalék). Ennek egyik oka, hogy a vizsgált időszakban 77 százalékos volt a reál GDP növekedése. Csökkent a feldolgozóipar és az energiaszektor széndioxid-kibocsátása (15 és 36 százalékkal), ellenben jelentősen, több mint négyszeresére nőtt az építőiparé, s közel háromszorosára emelkedett a kereskedelemé, emellett másfélszeresére a szállításé, valamint ezeknél enyhébben (+18 százalék) a háztartások kibocsátása. A maradék iparágak és szektorok kibocsátása minimálisan (-1,5 százalék) csökkent, de itt fontos kiemelni, hogy az állami szektorokban (oktatás, egészségügy) zajló energia megtakarító, és ezáltal széndioxid-csökkentő beruházások hatása jelentős volt (-40 százalék).
