Budapest rendezheti a 2024-es Sakkolimpiát

Budapest rendezheti a 2024-es Sakkolimpiát

A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) december 6-án online megtartott kongresszusán döntött a 2024-es Sakkolimpia házigazdájáról, és az egyedül pályázó Budapestnek ítélte legrangosabb versenyének megrendezését.

A világ ötödik legnagyobb sporteseményeként számon tartott világversenyt Magyarország korábban még soha nem rendezte meg. A 46. Sakkolimpiának a tervek szerint a Hungexpo ad majd otthont 2024 szeptemberében, várhatóan 3500 résztvevővel.

A Sakkolimpiák történetében Magyarország a férfiaknál háromszor (a nemhivatalos sakkolimpiákat is beleszámítva ötször), a nőknél pedig kétszer diadalmaskodott. A budapesti rendezvény azért is lesz kiemelt jelentőségű, mert az 1924. július 20-án megalapított FIDE akkor ünnepli százéves születésnapját.

A már meglévő drosztok harmadát még idén felújítaná a Budapesti Közlekedési Központ. A taxiügyintézéssel kapcsolatos feladatok 2024 elején kerültek a BKK-hoz.

A csütörtöki nagy esés magával rántotta a Budapesti Értéktőzsde vezető indexének heti teljesítményét. A vezető részvények a hasító Telekom kivételével gyengültek.