Magyar labdarúgó is versenyben a Golden Boy címért

Magyar labdarúgó is versenyben a Golden Boy címért

Az olasz Tuttosport 2003 óra évente díjazza a legjobb 21 éven aluli, Európában játszó labdarúgót. A Golden Boy díj odaítéléséről az európai újságírók döntenek, ugyanakkor a közönségszavazásban bárki részt vehet.

A szurkolók voksai alapján ráadásul eddig nagyon jól áll Szoboszlai Dominik is – írja a Nemzeti Sport. A magyar válogatott egyik legfontosabb láncszeme, az osztrák Red Bull Salzburg középpályása az eddig leadott szavazatok 26%-át zsebelte be, amivel az első helyen áll. A közönségszavazás a Tuttosport oldalán november elsején zárul, addig bárki részt vehet rajta.

A díjról a sportújságírók szavazatai döntenek, hazánkat  Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője és a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke képviseli. Szoboszlainak többek között olyan versenytársai vannak, mint az FC Barcelona játékosa Ansu Fati, a Real Madrid brazilja, Vinícius Junior, vagy épp a Dortmundban futballozó norvég csodagyerek Erling Haaland. A Golden Boy díjat korábban olyan játékosoknak is sikerült elhódítaniuk, mint Wayne Rooney, Lionel Messi, Sergio Agüero, Mario Götze, Paul Pogba vagy Kylian Mbappé.

Szimbolikus kereskedésindító csengetéssel ünnepelte a közelmúltban részvényei tőzsdei bevezetését a Kermann IT Solutions Nyrt. A vállalat papírjaival a Budapesti Értéktőzsde Xtend kategóriában lehet kereskedni.