Az ipari termelési index májusban 2,3 %-kal nőtt, és 6,2 %-kal az előző év ugyanezen időszakához képest. A fogyasztói árindex májusban 1,9 %-kal nőtt az előző év ugyanezen időszakához képest. Janet Yellen, a FED elnöke beszédet mondott az amerikai Kongresszusban.
**Erős hetet zár a forint**
A forint az euróhoz képest a hét első felében túlnyomórészt enyhén a 308,0 HUF/EUR szint alatt mozgott. Szerda délután a forint a 306,6 HUF/EUR árfolyam szintre erősödött, végül sikerült megőriznie többletét csütörtök délután is. 15 óra körül a kereskedés 306,8 HUF/EUR árfolyamon folyt.
A forint alakulása az amerikai dollárral szemben ismét tükrözte az euró-dollár árfolyamhoz kapcsolódó történéseket. A szélcsendes hétfő után a forint kedden ismét nyereséges volt, és szerda délután tovább javított, egészen a 267,2 HUF/USD árfolyam szintig. Csütörtökön részben korrigálta az erősebb értékeket, 268,8 HUF/USD szinten állt meg.
**Yellen folytatja munkáját**
Janet Yellen FED-elnök beszéde nem okozott különösebb meglepetést, a piacokon pedig nem hozott jelentősebb változást. Yellen elmondta, hogy a Fednek még az idén el kell kezdenie azon eszközök eladását, amelyeket a mennyiségi lazítás programja keretében vásárolt fel. Yellen beszédében megerősítette, hogy tervei szerint az amerikai központi bank vezetőjeként folytatni kívánja munkáját egészen mandátumának végéig, azaz 2018 februárjáig. „_Ebben az összefüggésben olyan spekulációk kezdtek terjedni, hogy utódja a Nemzeti Gazdasági Bizottság jelenlegi vezetője, Gary Cohn lehet._” – mondta az AKCENTA CZ szakértője.
A kamatlábaknak Yellen szerint már nem kell feltétlenül túlságosan növekedniük ahhoz, hogy semleges szintre kerüljenek. Véleménye szerint azonban a Fed arra számít, hogy azok a tényezők, amelyek folyamatosan alacsonyan tartják a kamatlábakat, idővel eltűnnek, és az elkövetkező években elkerülhetetlen lesz a további kamatemelés.
**Meglepő eredmények belföldön**
A magyar gazdaság júniusi inflációja meglepetést okozott alacsony dinamikájával, és lényegében rájátszott az MNB monetáris politikájának jelenlegi terveire, amelyek szerint a kamatlábaknak továbbra is rekord alacsony szinten kell maradniuk legalább 2019-ig. A közép-európai központi bankok közül jelenleg a legenyhébb politikát folytató MNB ezzel szemben keddi ülésén (július 18.) újra fontolóra vehetné a monetáris feltételek további lazítását a letéti eszközök további korlátozása révén.