Rio 2016: Hosszú Katinka világcsúccsal győzött

Szász Emese bravúrgyőzelme után újabb magyar aranyérmet láthattak, akik vasárnap hajnali 3 óra 40 perckor még/már ébren voltak. Az előzetes várakozásoknak, és az előfutamban mutatott meggyőző teljesítménynek megfelelően a magyar úszóklasszis, Hosszú Katinka megnyerte a nők 400 méteres vegyesúszó számát a Rio de Janeiro-i Olimpián.

Az ötszörös világbajnok 27 éves úszó élete első olimpiai érmét szerezte, egyből a legfényesebbet. Nem utolsó sorban a múltnak adta át a kínai Ye Shiwen londoni Olimpián felállított világcsúcsát, majdnem két másodperccel, 4:26,36-ra javítva a vala volt legjobb 400-as, vegyesúszó időt. Hosszú Katinka az idei ötkarikás játékok második magyar érmét, és egyben második magyar aranyérmét szerezte meg.

A világklasszis bajai úszó további négy egyéni, és egy váltószámban indul az első dél-amerikai Olimpián, így (arany)érmeinek számát még tovább gyarapíthatja.

Szoboszlai Dominik és Nagy Zsolt is betalált a Puskás Arénában rendezett felkészülési mérkőzésen, így a magyar labdarúgó válogatott két győzelemmel nyitotta a 2024-es évet.

Csökkenő forgalom mellett pluszban fejezte be e hetet a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A vezető részvények felemás eredménnyel zárták a kereskedést.