Vasárnap este hivatalosan véget ért a XXV., milánói-cortinai téli olimpia Verona majdnem kétezer éves, római kori amfiteátrumában. Az alkotók az első felvonásban az opera varázslatos világába kalauzolták a közönséget, amely megismerhette a műfaj leghíresebb karaktereit. Elsőként Alfredo és Violetta, a Traviata előadói jelentek meg majd többek között Rigoletto, Figaro, Aida és a Pillangókisasszony szereplője is színpadra lépett a Verona Arénában, amely évszázadok óta ad otthont operaelőadásoknak.
Ezt követően felvonták az olasz zászlót, majd muranói üvegcseppben megérkezett az olimpiai láng is a helyszínre, méghozzá a sífutó Maurilio De Zolt, Marco Albarello, Giorgio Vanzetta és Silvio Fauner kezében, akik az 1994-es, lillehammeri játékokon bombameglepetésre nyertek aranyérmet a 4x10 kilométeres váltóban.
Következett a sportolók bevonulása, elsőként behozták az olaszországi játékokon résztvevő 92 nemzet zászlaját, a magyar lobogót végül a műkorcsolya páros versenyében negyedik Pavlova Maria és Sviatchenko Alexei duó helyett a megnyitóhoz hasonlóan Nógrádi Bence és Somodi Maja vitte. A sportolók – többen érmeikkel a nyakukban – csak ezután vonultak be és foglalták el a lelátó számukra fenntartott részét, miközben a Calibro 35 nevű olasz zenekar többek között Ennio Morricone, Nino Rota és Stelvio Cipriani által szerzett filmzenéket játszott.
A műsor előbb zenés, táncos, művészi produkcióval, majd a vasárnapi női és a szombati férfi klasszikus stílusú 50 kilométeres sífutás eredményhirdetésével folytatódott. A ceremónián megkapta pályafutása 11. aranyérmét a norvég Johannes Hösflot Klaebo, aki az olaszországi játékokon úgy vált minden idők legeredményesebb téli olimpikonjává, hogy a tavalyi világbajnoksághoz hasonlóan mind a hat számban diadalmaskodott. Példátlan aranygyűjteménye mellett egy-egy ezüst- és bronzmedálja van korábbról.
A olimpiák nélkülözhetetlen részét képezik az önkéntesek, akik – a közönség tapsvihara közepette – táncoltak az Eiffel 65 formáció Blue című slágerére a színpadon, ahol előbb öt karikát formáztak, majd "kirajzolták" a 26-os számot. Ezt követően üdvözölték a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (IOC, vagy NOB) sportolói bizottságába választott két új tagot, Von Jundzsong dél-koreai bobost és Johanna Talihärm észt sílövőt.
A víz körforgását és a természet védelmét szimbolizáló előadás után kezdődött a hivatalos rész: a görög lobogó felvonása, valamint a görög és az olimpiai himnusz után Milánó és Cortina d'Ampezzo polgármestere átnyújtotta a levont ötkarikás zászlót Kirsty Coventrynek, majd a NOB-elnök továbbadta azt Provence-Alpes-Cote d’Azur és Auvergne-Rhone-Alpes elnökének. Ezt követően nyolcperces műsorban bemutatkozott a francia Alpok, a 2030-as téli játékok házigazdája.
Giovanni Malago, a szervezőbizottság elnöke azt hangsúlyozta, hogy Olaszország betartotta az ígéretét, miszerint városokon, tartományokon és régiókon átívelő játékok keretében a sportolóknak és az olimpiai mozgalomnak egyedülálló élményt nyújt világszínvonalú helyszíneken, lenyűgöző szépségű tájakon, ezzel maradandó örökséget teremt a fenntarthatóság tiszteletben tartásával.
Hihetetlenek voltatok mindannyian. Bátrak, félelem nélküliek. Tele szívvel és szenvedéllyel. Mindent otthagytatok a hóban és a jégen. Két felejthetetlen hét, minden pillanatot a lehető legteljesebb mértékben megélve. Mindent beleadtatok és ezt megosztottátok mindannyiunkkal. Ez az igazi olimpiai szellem: versenyezni, átölelni és felemelni egymást, bármi is legyen az eredmény. Kiválóságot, tiszteletet és barátságot mutattatok egy olyan világban, amely néha elfelejti ezeket az értékeket
– mondta beszédében Kirsty Coventry, a NOB elnöke.
Az olimpiai mozgalom elsőszámú vezetője az olasz szervezés kapcsán azt emelte ki, hogy a lelátók zsúfolásig megteltek, a szurkolók hangosak voltak, a hangulat vibráló volt. Szerinte az alpesi falvaktól az elegáns városokig és a hófödte hegyekig az olasz nép melegsége, vendégszeretete és szenvedélye által mindenki otthon éreztette magát. A közönség pedig megmutatta, hogy a szenvedély és a tisztelet megfér egymás mellett.
Megcsináltátok! Amikor kihívás adódott, mindig találtatok megoldást. Újfajta téli olimpiát szerveztetek, ezzel új mércét állítottatok fel a jövőre nézve. Nagyon büszkék lehettek magatokra
– szólt elismerően a házigazdákhoz Coventry, aki arra utalt, hogy soha ekkora távolságok nem voltak a helyszínek között. A NOB-elnök ezt követően befejezettnek nyilvánította a XXV. téli olimpiát, majd Gloria Campaner gyönyörű zongorajátéka végén kialudt a láng Milánóban és Cortinában is.
Az olimpia hivatalosan ekkor zárult, ám az ünnepség még egy darabig folytatódott Major Lazer 15 perces elektronikus zenei koncertjével, melyre sok sportoló táncolni, ugrálni kezdett a lelátón. Utoljára pedig a veronai születésű Achille Lauro énekes lépett színpadra.