Berobbant a szezon a balatoni ingatlanpiacon

Berobbant a szezon a balatoni ingatlanpiacon

A nyár és a strandidő ugyan még messze van, de az ingatlanpiacán már most megindult a pezsgés a magyar tenger környékén. A Balatonnál továbbra is nyaralóként szeretne ingatlant vásárolni a vevők többsége.

Az előzetes várakozásoknak megfelelően erősen indult a szezon a Balaton ingatlanpiacán, és a jelek szerint 2025-ben sem törik meg az elmúlt években látott áremelkedési trend. Habár a nyár még várat magára, a magyar tenger Balaton környékén már most érzékelhető a vásárlói pezsgés – derült ki az OTP Ingatlanpont legfrissebb elemzéséből.

A vásárlók többsége továbbra is főként nyaralóként használná a megvásárolt ingatlant. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) előzetes adatai alapján az országos négyzetméterárakban továbbra is Budapest vezet (1,01 millió forint), azonban a nagy ütemű drágulás ellenére Somogy vármegye a harmadik helyre került (718 ezer forint/négyzetméter), miközben a másik, nagy területén Balaton-parti vármegyében, Veszprémben az átlagos négyzetméterár jelenleg 583 ezer forint.

Egyértelműen érezhető a pezsgés a piacon, az érdeklődések száma akár 30-40 százalékos emelkedést is mutathat 2024-hez képest. Ahogy jöttek az első napos hétvégék, egyre többen kötötték össze a kirándulást ingatlan megtekintéssel. A legtöbb vevő az 50 millió forint alatti, külterületi vagy zártkerti ingatlanokat keresi – fejtette ki a szezon eddigi tapasztalatait Tóth Tibor, az OTP Ingatlanpont Veszprém vármegyei stratégiai partnere.

Katona Tamás, az OTP Ingatlanpont siófoki irodájának vezető értékesítési tanácsadója szerint hasonló a helyzet Somogy vármegye északi részén is, vagyis a Balatonra érkezők gyakran egy tavaszi kirándulással kötik össze az ingatlanlátogatást. Ahogy megjön a jó idő, szinte minden hétvégére jut pár vevőjelölt, akik egyszerre néznének többféle ingatlant, többféle céllal.

Az érdeklődés növekedése ellenére az ingatlanpiacon továbbra is sok a bizonytalanság. A vevők kivárnak, az eladók viszont nem szívesen engednek az árból – ez a leggyakoribb tapasztalat a balatoni tranzakciók során.

Sokan meglepődve tapasztalják, hogy az árak nemhogy nem csökkennek, hanem tovább emelkednek, köszönhetően a stabilan növekvő keresletnek. Az eladók jelentős része annak ellenére sem hajlandó csökkenteni a hirdetési árat, hogy tisztában vannak az alkukészséggel. Sok esetben már az is engedménynek számít, ha egyáltalán hajlandók tárgyalni – részletezte Katona Tamás. 

Tóth Tibor szerint a magas árakban nemcsak az élénk kereslet, hanem az eladók korábbi – gyakran 2022 közepéig történő –, ugyancsak magas áron történő vásárlásai is szerepet játszanak. Az ilyen ingatlanok tulajdonosai nehezen fogadják el, hogy az akkori árnál alacsonyabb ajánlatokra kellene reagálniuk. A szakértő szerint a jelenlegi 10-15 százalékos alku általánosnak mondható, azonban nem mindig vezet eredményre. A legnagyobb akadályt továbbra is az ingatlanok túlárazása jelenti.

Rendkívül szoros verseny hozott az idén száz éves magyar kerékpáros körverseny. Az XDS Astana Team ecuadori versenyzője, Harold Martin Lopez szerezte meg az összetett győztesnek járó sárga trikót. A legjobb magyar az összetett hetedik helyén záró Feldhoffer Bálint lett.