Elkezdődött a 3. Terminál építse Ferihegyen

Elkezdődött a 3. Terminál építse Ferihegyen

A növekvő utasforgalmi adatok és a várható további emelkedés miatt 2024 végén megkezdték a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 3. Termináljának építését. A Budadest Airport tavaly több mint 17 millió utast fogadott.

Tavaly októberben a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalmi növekedése volt a legerősebb Európában, 2024 év végére pedig az utasszám a becslések szerint meghaladta a 17 millió főt. Mivel a légi kikötő üzemeltető a jövőben is hasonló emelkedésre számít ezen a téren, így a tulajdonosok és a vállalat vezetősége megkezdte a 3. Terminál építésének előkészítését, amely biztosítja az emelkedő utasforgalom magas minőségben történő kiszolgálását.

Magyarország turisztikai vonzerejét figyelembe véve a tulajdonosok és a vezetőség 2030-ra 20 millió utas fogadását prognosztizálja.

Az eddigi eredmények alapján már most látjuk, hogy az idei év végéig rekordszámú utast kezelünk a repülőtéren, ami nem meglepő, hiszen Budapest és Magyarország világszinten egyre nagyobb népszerűségre tesz szert, és évről évre egyre több turista érkezik ide. Jelentős fejlesztésre van szükség, hogy az emelkedő utasforgalmat magas minőségben ki tudjuk szolgálni. A 3. Terminál tervezési, illetve egyes kapcsolódó kivitelezési munkálatai már folyamatban vannak, hamarosan kezdődhet megvalósítás is. A célok messzire mutatnak; magas minőségben egyre több utast kiszolgálni, folyamatosan bővülő infrastruktúrával – fejtette ki Francois Berisot, a Budapest Airport vezérigazgatója.

Az új terminálhoz kapcsolódó egyik első munkavégzés az új forgalmi előtér kiépítéséhez szükséges földfeltöltési munkák kivitelezése. A jövőben megvalósítandó forgalmi előtérbővítés 12 légijármű egyidejű kiszolgálását teszi majd lehetővé, és egy jelentős előtérfejlesztés első fázisát képezi. 

A vállalat közleménye szerint a 3. Terminál fejlesztését és tervezését a fenntarthatósági szempontok figyelembevételével végzik, összhangban a Budapest Airport azon céljával, hogy a Repülőterek Nemzetközi Tanácsa által meghatározott határidőnél húsz évvel korábban, 2030-ra nullára csökkentse a repülőtér kibocsátását. A terminálfejlesztés minden eleme várhatóan nyolc éven belül megvalósul.

A KPMG tanulmánya szerint a 3. Terminál megépítésével összefüggő beruházási és kivitelezési tevékenységek 2027-ig akár 63,9 milliárd forintnyi közvetett hozzáadott értéket is teremthetnek a beszállítói láncon keresztül, 6400 embernek adhatnak munkát, és a magyar családok jövedelméhez akár 23,4 milliárd forinttal járulhatnak hozzá.

Az európaiak többsége az ideinél több utazást tervez az új évre. A fenntartható utazás és a workation is egyre népszerűbb a turisták közében. Az utazni vágyók több mint fele az ideinél nagyobb költségvetéssel tervez.

Erősödéssel kezdte a 2025-ös év első napjait a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX jó szerepléséből a vezető papírok többsége is kivette a részét.