Öt forduló után is százszázalékos a férfi válogatott

Öt forduló után is százszázalékos a férfi válogatott

Vasárnap is folytatta remeklését a budapesti sakkolimpián a férfi A válogatott, amely Olaszország legyőzése után továbbra is hibátlanul áll. A női csapat papírforma-győzelmet aratott Észország legjobbjai ellen.

Rapport Richárd nagyszerű győzelmével ötödik fordulós mérkőzését is megnyerte a legjobb magyar férfi csapat a budapesti sakkolimpián, így továbbra is százszázalékos. A nyílt szekcióban a házigazda kilencedikként rangsorolt válogatottja Salvador és Peru könnyed legyőzése után alaposan megizzadt Ausztria és Olaszország legjobbjai ellen, és nem számíthatott könnyű összecsapásra a 15. helyen kiemelt Ukrajnával szemben sem, amely a torna egyik legnagyobb szenzációját keltve szombaton legyőzte a legerősebbnek tartott amerikai négyest. A szombati veresége után ezúttal pihenő Lékó Péter hiánya miatt most először két asztalon is a riválisnak volt magasabb az Élő-pontszáma, a magyarok mégis 2,5-1,5-es sikert ünnepelhettek.

A férfi csapatban ezúttal az éltáblás Rapport Richárd szállította a győzelmet. A válogatott nagy visszatérője kifejezetten bonyolult partit játszott az ukránok élő legendájával, Vaszil Ivancsukkal, aki két ízben is több mint húsz percet gondolkodott az álláson. Ennek meglett a böjtje, mert a kétszer szovjet, kétszer már ukrán színekben olimpiai bajnok nagymester az időzavarban pontatlanul manőverezett. Eközben Rapport felkészülését dicséri, hogy a kulcslépéseknél is - amikor csak egy megoldás volt igazán jó - percek alatt megtalálta a tökéletes húzást. Az 55 éves Ivancsuk a 26. lépésben elkövetett, vezérébe kerülő baklövése után Rapport válaszlépését sem várta meg, azonnal feladta a partit.

A másik három táblából a másodikon és a negyediken nem alakult ki komoly csata, az orosz születésű Szjugirov Szanan, illetve Gledura Benjamin egyaránt világossal vívott kiegyenlített játszmát, előbbi a korábbi világbajnok Ruszlan Ponomarjovval. Mindkettő még a negyvenedik lépésnél esedékes időellenőrzés előtt döntetlennel zárult, mivel nekik és ellenfeleiknek sem volt komoly győzelmi esélyük. Berkes Ferenc viszont sötéttel igencsak hullámzó partit játszott a világranglistán előtte álló riválisával. Egyik fél sem tudta kihasználni, amikor kedvezőbb helyzetben volt, a kétbástyás végjáték pedig szintén remivel zárult, így a 28 éves Rapport pazar győzelme ért magyar sikert.

A magyarokon kívül még a másodikként és harmadikként rangsorolt India és Kína, valamint bombameglepetésre a 21. helyen kiemelt Vietnam maradt százszázalékos. Előbbi kettő Azerbajdzsánt és Spanyolországot verte, utóbbi Lengyelországot múlta felül.

A magyar női A válogatott ezúttal könnyebb ellenféllel találkozott, és nem is okozott gondot Észtország felülmúlása. A 17 évesen éltáblás Gaál Zsóka az idei sakkolimpián először találkozott nála előrébb rangsorolt ellenféllel, akire világossal a D oszlopon a hetedik sorba juttatott gyaloggal helyezett nyomást, majd ebből fakadó futóelőnyét kihasználva diadalmaskodott. A többi táblán már a magyar játékosok számítottak esélyesnek. Közülük Hoang Thanh Trang sötéttel hamar gyalogelőnybe került, ennek köszönhetően a partit végig irányítva nyert. Terbe Julianna világossal szintén végig fölényben játszva gyűjtötte be a teljes pontot, Lázárné Vajda Szidónia viszont szorult helyzetből fordította meg az állást, és tette teljessé a magyar diadalt.

A nőknél a legerősebbnek tartott indiai csapat mellett meglepetésre Örményország és Mongólia maradt százszázalékos.

A férfiaknál a magyar B csapat váratlanul kikapott Chilétől, míg az U25-ös együttes 4-0-ra verte Libanont. A nőknél a második számú négyes – a legjobbak második fordulós sikeréhez hasonlóan – legyőzte Ecuadort, míg az U25-ös kvartett a papírformának megfelelően 4-0-ra kikapott Romániától. A férfi A válogatott tíz, a B és az U25-ös hat ponttal várja a folytatást, a nőknél a két felnőtt csapat egyaránt nyolc-, míg az U25-ös ötpontos.

A 45. sakkolimpia hétfőn 15 órától a hatodik fordulóval folytatódik. A svájci rendszerű, 11 fordulós viadal jövő vasárnap zárul, az egyetlen szabadnap a kedd lesz.


Eredmények, 5. forduló:

Férfiak

Ukrajna – Magyarország 1,5-2,5

Vaszil Ivancsuk (2635 Élő-pont)-Rapport Richárd (2715) 0-1

Szjugirov Szanan (2644)-Ruszlan Ponomarjov (2654) döntetlen

Anton Korobov (2650)-Berkes Ferenc (2605) döntetlen

Gledura Benjamin (2628)-Volodimir Oniscsuk (2610) döntetlen

Magyarország B – Chile 1,5-2,5

Libanon – Magyarország U25 0-4

Nők

Magyarország – Észtország 4-0

Gaál Zsóka (2385)-Mai Narva (2420) 1-0

Margareth Olde (2135)-Hoang Thanh Trang (2351) 0-1

Terbe Julianna (2245)-Szofia Blohin (2036) 1-0

Triin Narva (2066)-Lázárné Vajda Szidónia (2283) 0-1

Magyarország B – Ecuador 3-1

Románia – Magyarország U25 4-0

A BÁV ART legfrissebb műtárgybefektetési indexe alapján az arany ékszerek és a műtárgyak iránti érdeklődés emelkedett az elmúlt időszakban a befektetők körében. A Z-generáció különösen nyitott a műtárgyvásárlásra.

Rohan az idő: szeptember 8-én már a 39. alkalommal rendezték meg a Budapest Félmaratont. A klasszikus, vagyis 21 kilométeres táv, a váltók és a rövidebb távok együttesen több mint tízezer embernek jelentettek aktív kikapcsolódást a nyárias időjárású vasárnapon.

Hazánkban elsőként a BKV tesztelheti a Mercedes-Benz új, elektromos-hidrogén hajtással rendelkező buszát. A járművel az utasok is kipróbálhatják, október 8. és 16. között a 8E buszjárat vonalán találkozhatnak vele a fővárosiak, és ingyenesen utazhatnak vele.

Hétvégén kezdetét veszi a magyarországi terepkerékpáros szezon. Az első versenyre október 12-én Etyeken kerül sor, a három fordulós Cyclocross Challenge első állomásaként.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 1,48 százalékkal gyengült a mögöttünk hagyott héten. A BUX gyengélkedése mellett a vezető részvények is jelentős mínuszokat könyvelhettek el.