Az összes magyar csapat győzelemmel rajtolt a sakkolimpián

Az összes magyar csapat győzelemmel rajtolt a sakkolimpián

Mindhárom férfi és mindhárom női válogatott megnyerte első meccsét a budapesti sakkolimpián. Lékó Péter győzelemmel tért vissza a válogatottba.

A férfiaknál és a nőknél is a várakozásoknak megfelelő könnyű győzelemmel kezdett a legjobb magyar csapat a budapesti sakkolimpián. A nyitólépést Arkagyij Dvorkovics, a nemzetközi szövetség elnöke és Polyánszky Zoltán, a magyar szövetség elnöke tette meg az első táblánál a BOK Csarnokban zajló eseményen.

A férfiaknál a nyitókörben, ahogy a legtöbb kiemelkedő csapatban, úgy a magyaroknál sem mutatkozott be a legmagasabban rangsorolt játékos, azaz Rapport Richárd, aki a világbajnok kínai Ting Li-zsenhez, a világbajnokjelölt indiai Domárádzsu Gukéshez és a világranglista-vezető norvég Magnus Carlsenhez hasonlóan nem ült asztalhoz.

A magyar csapatnak azonban nélküle sem okozott gondot Salvador felülmúlása, ugyanis az egész torna egyik első sikerét Szanan Szjugirov aratta a második táblán, miután ellenfele a 17. lépésben nagyot hibázott, az orosz születésű nagymester pedig a világos bábukat vezetve minőségelőnyét – huszár helyett bástyát nyert – a 25. lépésre győzelemig fokozta. A hazai együttes másik három tagja ennél jóval tovább ült az asztalnál, de végül mindannyian begyűjtötték a teljes pontot a közép-amerikai riválisukkal szemben. Az éltáblán a nagy visszatérő Lékó Péter, míg a harmadikon Berkes Ferenc sötéttel fokozatosan növelte fölényét egészen a rivális feladásáig, Gledura Benjaminnak viszont – az elemző programok szerint – világossal kevésbé sikerült jól a megnyitása, a középjátékban ugyanakkor átvette az irányítást és százszázalékossá tette a magyar diadalt.

Az esélyes csapatok közül India 4-0-ra verte Marokkót, az Egyesült Államok 3,5-0,5-re múlta felül Panamát, Kína 4-0-ra nyert a Dominikai Köztársaság ellen, míg a címvédő Üzbegisztán 3,5-0,5-re győzte le Trinidad és Tobagót.

A nőknél hasonló forgatókönyv szerint született 4-0-s magyar siker Puerto Rico ellen. A harmadik táblán ellenfele korai hibáját kihasználva Papp Petra világossal hamar feladásra késztette riválisát, míg a 17 évesen már éltáblás Gaál Zsóka világossal és a második táblán játszó Terbe Julianna sötéttel a gyalogelőnyét váltotta győzelemre fölényét fokozatosan növelve. A negyedik táblán a rutinos Lázárné Vajda Szidónia szorosabb végjátékban, 74 lépés után kerekedett a közép-amerikai játékos fölé.

A nőknél a két nagy favorit közül Georgia szintén 4-0-s diadallal kezdett az Egyesült Arab Emírségek ellen, India pedig egy táblán remizve 3,5 pontot gyűjtött Jamaicával szemben, akárcsak Kirgizisztán ellen a címvédő Ukrajna.

Jó hír a magyar sakkrajongóknak, hogy a nyitó fordulóban nemcsak a legjobb csapataink diadalmaskodtak, hanem a többiek is. A férfiaknál a B és az U25-ös csapat ugyancsak mind a négy partiját megnyerve győzött Hongkong, illetve Guyana ellen. A nőknél a második számú négyes szintén százszázalékos teljesítménnyel múlta felül Mozambik legjobbjait, a 25 éven aluli csapat pedig 3-1-re győzte le Kuvaitot.

A 45. sakkolimpia csütörtökön 15 órától a második fordulóval folytatódik. A svájci rendszerű, 11 fordulós viadal jövő vasárnap zárul, az egyetlen szabadnap jövő kedden lesz. A nyílt szekcióban végül 178, a nőknél pedig 162 csapat versenyez egymással.


Eredmények, 1. forduló:

Férfiak

Salvador – Magyarország 0-4

Giron Jorge Ernesto (2276) – Lékó Péter (2666) 0-1

Szanan Szjugirov (2644) – Chavez Ricardo Ernesto (2185) 1-0

Arias Daniel (2213) – Berkes Ferenc (2605) 0-1

Gledura Benjamin (2628) – Morales Carlos (2131) 1-0

Hongkong – Magyarország B 0-4

Guyana – Magyarország U25 0-4

Nők

Magyarország – Puerto Rico 4-0

Gaál Zsóka (2385) – Morales Santos Natasha (1972) 1-0

Rivera Negron Yanira (1805) – Terbe Julianna (2245) 0-1

Papp Petra (2259) – Vega Jimenez Keyshla (1769) 1-0

Alvarado Perez Coralys (1694) – Lázárné Vajda Szidónia (2283) 0-1

Mozambik – Magyarország B 0-4

Kuvait – Magyarország U25 1-3

A BÁV ART legfrissebb műtárgybefektetési indexe alapján az arany ékszerek és a műtárgyak iránti érdeklődés emelkedett az elmúlt időszakban a befektetők körében. A Z-generáció különösen nyitott a műtárgyvásárlásra.

Rohan az idő: szeptember 8-én már a 39. alkalommal rendezték meg a Budapest Félmaratont. A klasszikus, vagyis 21 kilométeres táv, a váltók és a rövidebb távok együttesen több mint tízezer embernek jelentettek aktív kikapcsolódást a nyárias időjárású vasárnapon.

Hazánkban elsőként a BKV tesztelheti a Mercedes-Benz új, elektromos-hidrogén hajtással rendelkező buszát. A járművel az utasok is kipróbálhatják, október 8. és 16. között a 8E buszjárat vonalán találkozhatnak vele a fővárosiak, és ingyenesen utazhatnak vele.

Hétvégén kezdetét veszi a magyarországi terepkerékpáros szezon. Az első versenyre október 12-én Etyeken kerül sor, a három fordulós Cyclocross Challenge első állomásaként.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 1,48 százalékkal gyengült a mögöttünk hagyott héten. A BUX gyengélkedése mellett a vezető részvények is jelentős mínuszokat könyvelhettek el.