Novemberben érkezik a mozikba a Mesterjátszma című magyar film

A Tóth Barnabás által rendezett mozifilm az 1956-os események idején játszódik, és a sakknak is igencsak fontos szerepe lesz benne. A mű Stefan Zweig Sakknovellájának adaptációja.

November 9-től lesz látható a magyar mozikban Stefan Zweig Sakknovellájának szabad adaptációja, a Mesterjátszma című pszichothriller Tóth Barnabás rendezésében. A Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával készült alkotás szeptemberben mutatkozott be a nagyközönségnek a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon, ahol közönségdíjat nyert.

Mint írják, az Oscar shortlistjéig jutó, Akik maradtak rendezője, Tóth Barnabás új pszichothrillerében Váradi Gergely, Hajduk Károly, Mácsai Pál és Péterfy Bori mellett Varga-Járó Sára látható.

A történet szerint a két főszereplő, Márta és István az utolsó menekültvonattal próbálja elhagyni Magyarországot 1956 novemberében. A fiatal pár mellett az egyház felbecsülhetetlen értékű ereklyéi is a nyugati határ, a szabad világ felé tartanak, amelyek útját B-ből, a katolikus papból a hatalom emberei kínzással próbálják kiszedni. A szereplők történetei a vonaton egy mindent eldöntő sakkjátszma során keresztezik egymást, amelyen már nemcsak a kincsek sorsa, de a szerelmesek élete is a tét - ismerteti a történetet a közlemény.

A Mesterjátszma írója Tóth Barnabás és Fonyódi Tibor, producere Szurmay János, Szabó Máté, Ruzsinszki Ádám és Nikolits György. Az operatőr Másik Szőke András, a vágó Szalai Károly, a zeneszerző Keresztes Gábor. A film sakkszakértője Szurmay-Palotai Piroska.

Már az átlagbér 5 százaléka, azaz havi egy éttermi vacsora árának a megtakarítása is elég lehet ahhoz, hogy tisztességes privát nyugdíjunk legyen, állítják a GRANTIS szakértői, akik az év végi adójóváírás érvényesítésére is felhívták a figyelmet.