Halász Bence bronzérmet szerzett az atlétikai világbajnokságon

Halász Bence bronzérmet szerzett az atlétikai világbajnokságon

Nem zárjuk dobogós helyezés nélkül a hazai rendezésű vb-t, az előzetesen is éremesélyesnek tartott Halász Bence kalapácsvetésben lett harmadik.

A kalapácsvető Halász Bence bronzérmet nyert a budapesti atlétikai világbajnokságon vasárnap. A szombathelyi dobó másodszor állhatott fel vb-n dobogóra, 2019-ben, Dohában szintén harmadik lett. A világranglistán negyedik és így a legelőkelőbb helyen jegyzett magyar atléta magabiztos teljesítménnyel jutott szombaton döntőbe, 78,13 méterrel elsőre túldobta a fináléhoz szükséges szintet. Rába Dániel és Varga Donát a selejtezőben kiesett.

Az Európa-bajnoki második Halász Bence a vasárnapi döntőben 80,82 méterrel kezdett, akárcsak a bemutatásnál, 30 ezer néző óriási biztatása közepette. Amikor a kalapács a 80 vonalon túl ért földet, szinte felrobbant a stadion. A magyar dobóatléta tavaly a Eugene-i vb-n dobott először 80 méter fölött, 80,92-es egyéni csúcsát pedig a tavalyi müncheni Eb-n érte el.

A magyar nehézatléta az első kör után vezetett a selejtező legjobbja (81,18), a kanadai Ethan Katzberg (80,18) és a kereken 80 méterrel kezdő, ötszörös világbajnok lengyel Pawel Fajdek előtt. A második körben Halász a hálóba vágta a szert, a tokiói olimpiai bajnok Wojciech Nowicki pedig 80,70 méterrel feljött a második helyre. A harmadik sorozatban a magyar kalapácsvető 81,02 métert ért el, majd örömében kifutott edzőjéhez, hiszen megjavította egyéni csúcsát. A bírók azonban jelezték, hogy a kísérlet érvénytelen volt.

Innentől a 12 helyett már csak nyolcan folytatták, fordított sorrendben, azaz a leggyengébb eredménnyel álló dobott először és az éllovas Halász utoljára. A magyar versenyző ugyan ismét 80 fölé került (80,59), de Nowicki 80,83-mal átvette a vezetést.

Az ötödik sorozatban jött a 21 éves Katzberg és 81,25 méterrel (kanadai országos csúccsal)  az élre állt. Nowicki 81,02-vel válaszolt, de maradt második. Halász 79,94-gyel folytatta. Az utolsó körben már nem változott az első három sorrendje, Halász kilépett.

Minden volt a mai versenyben, de összességében elégedett lehetek a végeredménnyel. Ha tegnap azt mondják, hogy 80,82-vel zárok a döntőben, előre aláírta volna mindenki Szombathelyen. Sajnálom, hogy nem lett egyéni csúcs, de nincs miért bánkódnom – nyilatkozta a versenyt követően a Dobó SE sportolója. Hozzátette, hogy a május-júniusi időszak környékén nem gondolta volna, hogy ennyi 80 méteres dobást csinál a vb-döntőben. Úgy véli, hogy az a 81,02 méteres dobása, amelyet utólag elvettek, szerinte érvényes volt, de a sorrenden nem változtatott volna.

Halász Bence a magyar atlétika 15. vb-érmét szerezte, és csatakozott a szintén kétszeres vb-érmes Gécsek Tiborhoz és Pars Krisztiánhoz – London olimpiai bajnoka Halász egyik példaképe is, akivel együtt edzett Szombathelyen.


Atlétikai vb: Férfi kalapácsvetés

  1. Ethan Katzberg (Kanada) 81,25 méter
  2. Wojciech Nowicki (Lengyelország) 81,02 méter
  3. Halász Bence (Magyarország) 80,82 méter

Ötből négy napot erősödéssel fejezett be a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX a héten csúcsot is döntött, végül pénteken visszafelé korrigálással zárt. A vezető részvények a Telekom kivételével erősödtek.