Jakabfi Dávid magyar desszertséfet nemrégiben egy Michelin-csillagos étterem, a Kulturhof Stanggas Solo Du hívta meg oktatni Németországba. A német étterem séfje még az étlapot is átdolgozta, a magyar séf kókuszos madárteje is helyet kapott az elődesszertek között. A kifogástalan ízekkel dolgozó Solo Du desszertpalettáján frissíteni szerettek volna, ezért keresték meg Jakabfit.
Az ismeretség nem újkeletű, ugyanis a Kulturhof Stanggas Solo Du séf-helyettese és egyik cukrásza a Michelin-csillag elnyerése előtt már járt Jakabfi Dávid tanfolyamán. Ez az alkalom remekül sikerült, ennek köszönhető, hogy néhány hónappal később felkérték a mostani, kétnapos kurzusra is, ahol a technikai fortélyok ellesésén túl a 10 fogásos menüsor felfrissítésére is felkérték.
Jakabfi Dávid letisztult, aprólékos munkamódszerét és saját fejlesztésű tálalási technikáit workshopok keretében már évek óta oktatja. 2022-ben ő volt az első magyar, akinek tányérdesszertje bekerült a Le journal du pâtissier-be, a neves francia cukrász-magazinba. A hazai és erdélyi helyszínek mellett egyre gyakrabban hívják Európa-szerte, már visszatérő vendég svájci és németországi éttermekben. A mostani, májusi alkalom azért is volt különleges, mert ezúttal három, egymásra épülő desszertfogás elkészítését kérték a magyar tehetségtől.
A desszertséf új könyvének egyik receptjét, a madártejet is megtanította a tanfolyamon. Ez osztatlan sikert aratott, olyannyira, hogy még az étterem étlapjára is felkerült.
Egy kókuszos-mascarponés madártejet álmodtam meg, belül mandulás grillázsbetéttel, a tetején pedig meringgel. Nagyon ízlett a helyieknek, hiszen ez tulajdonképpen az egyik népszerű német édességük, a hasonló felépítésű Salzburger nocker magyar verziója, újragondolva
– árulta el Jakabfi Dávid, akinek desszertkülönlegességeiért nem kell Németországig utazni, saját műhelyében bárki megkóstolhatja a finomságokat.
Elárulta azt is, hogy hatalmas élmény volt számára a kurzus mellett az is, hogy az érkezése estéjén vendégként az egész menüsort végigkóstolhatta.
A német étterem munkatársai nem csupán a madártejért voltak oda, a fődesszert elemei közé is becsempészték a kurzuson ellesetteket. Jakabfi ugyanis egy Michelin-csillag alakban, kifejezetten a számukra megálmodott rózsás-málnás mascarpone-desszerttel is meglepte őket, ami rózsavízzel és friss málnával készül. A közös együttműködés ezzel nem ért véget, a németországi csapattal a közeljövőben négykezes vacsoraestet is terveznek, illetve a német cukrászok hamarosan ellátogatnak majd Magyarországra.