Még nem ocsúdott fel itthon a lakásfelújítási kedv

Még nem ocsúdott fel itthon a lakásfelújítási kedv

Tavaly jelentősen visszaestek a lakosság lakásfelújítási tervei, a pofonból még nem teljesen tért magához az iparág.

Javultak az elmúlt negyedévben a magyar lakosság lakásfelújítási tervei, azonban a tavalyi visszaesést még nem heverte ki a piac – derült ki GKI negyedévente szervezett felmérésének legfrissebb eredményeiből, amely a lakosság lakásvásárlási, illetve felújítási és korszerűsítési terveinek, szándékainak és kilátásainak feltérképezése céljából készült.

Az otthonukra a következő egy év során nagyobb összeget költeni kívánó háztartások száma 2022 második negyedévében érte el a csúcsot. Ekkor még az Otthonfelújítási program jelentős összegekkel támogatta a gyereket nevelő családok lakásfelújítását és korszerűsítését és elegendő idő is volt a projektek befejezésére. (A program nyújtotta támogatások felhasználásával 2022. december 31-ig el kellett számolni.)

A tavalyi második félévben erősen csökkentek a lakosság lakásfelújítási és korszerűsítési tervei – az Otthonfelújítási program kifutása mellett a hitelkamatok emelkedése, s emiatt a hitelfelvétel visszaesése, valamint a felgyorsuló infláció miatt ez egyáltalán nem érthetetlen. Ebből a szempontból a mélypontot az idei első negyedév jelentette, azóta, ha nagyon apró lépésekkel is, de javultak a várakozások. Ugyan az építőanyagárak és a kivitelezési díjak emelkedése továbbra is erőteljes, azonban a korábbiakhoz képest némileg könnyebb kivitelezőt találni.

Az idén júliusi megkérdezés adatai alapján a háztartások 6,7 százaléka biztosan nagyobb összeget kíván költeni a következő egy évben lakóingatlanára, míg 18,5 százalékuk valószínűleg ugyanezt teszi. Egy negyedévvel korábban ugyanez a két arány 4,9 és 19,6 százalék volt, azaz a biztosan felújító családok aránya csaknem 2 százalékpontot emelkedett, míg a bizonytalanabb szándékúak aránya 1 pontot csökkent az előző megkérdezéshez képest.

Az életkor előrehaladásával párhuzamosan csökken a felújítási szándék: míg a 30 év alattiak körében 9 százalék a biztosan, 20 százalék a valószínűleg felújítást, korszerűsítést tervezők aránya, addig a 60 év felettiek esetében ez a két arány 3 és 12 százalék. A településtípusok között nincsenek nagy különbségek, a községekben a korábban tapasztalt nagyobb aktivitás a jelen felmérés során már nem volt érezhető. 

Egy friss kutatás a digitalizáció szerepét vizsgálták a fenntarthatósági célok elérésében. E szerint a cégek többsége adathiánnyal szembesül, és ha rendelkezésre is áll az adat, nem tudnak mit kezdeni vele. A mesterséges intelligencia használatától ezen a téren is sokat várnak.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe történelmi csúcsot ért el, majd zuhanórepülésbe kezdett. A BUX eséséhez a vezető részvények is hozzájárultak, egyedül a Mol zárta pluszban a hetet.