Zeneajánló: Ankor – Darkbeat

Zeneajánló: Ankor – Darkbeat

Július első felében mutatta be a közönségnek készülő lemezének harmadik dalát az Ankor. A spanyol banda helyenként elég zúzósra sikerült Darkbeat című száma videoklippel együtt érkezett.

A huszadik születésnapját idén ünneplő zenekarról már tavaly óta tudni lehet, hogy idén új lemezzel szeretné megörvendeztetni rajongóit, és az alternatív metál spanyol nagyágyúi azóta csepegtetik az információkat, és persze a dalokat is a nagyérdeműnek.

A készülő albumról elsőként a Prisoner jelent meg, még decemberben, ezt követte a februárban nyilvánosságra hozott Oblivion. Azóta már azt is tudjuk, hogy más sorrendben lesznek a lemezen, és a banda szerint ennek jelentősége is van. A Prisoner a második fejezete a történetnek, az Oblivion pedig a harmadik.

A most leleplezett új alkotásról elárulták, hogy ez az első rész, és így már kezd összeállni a kép. A Darkbeat zeneileg jól illeszkedik a két másik dalhoz, a lágyabb, dallamos részek és a kemény zúzós szakaszok váltogatják egymást, a banda nem hazudtolja meg magát ezúttal sem. A dal viharos hullámzását az énekesnő, Jessie Williams is tovább fokozza az éneklés, a hörgés és a rapbetétek váltogatásával.

A szöveg és a videoklipben megelevenített történet elvezet oda, ahol a második dal kezdődik, ugyanis egy hullámzó, impulzív, és rosszul végződő párkapcsolat tárul elénk, amely komoly sebeket hagy a szereplőkben. A klipben az énekesnő párját David Romeu gitáros alakítja, de a videó végén az is kiderül, hogy a történet következő két klipje miért is lett Jessie-központú.

A folytatással kapcsolatban az Ankor egyelőre nem közölt semmi biztosat, de annyit sejtelmesen elárultak, hogy sok minden fog még érkezni idén. És a hírek szerint a következőnek megjelenő dal a történet negyedik fejezete lesz majd.

Ötből négy napot erősödéssel fejezett be a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX a héten csúcsot is döntött, végül pénteken visszafelé korrigálással zárt. A vezető részvények a Telekom kivételével erősödtek.