Sütőtökös mandulás diós fagylalt lett az év fagyija

Sütőtökös mandulás diós fagylalt lett az év fagyija

A Magyar Cukrász Ipartestület immár 26. alkalommal rendezte meg az Év Fagylaltja versenyt. A komáromi döntőben a zsűri a balatonmáriafürdői Florida Fagyizó különlegességét választotta az év legjobbjának.

Új helyszínen, Komáromban rendezte meg a 2023-as Év Fagylaltja versenyt a Magyar Cukrász Ipartestület. A helyi Jókai ligetben egész nap a legnépszerűbb nyári desszerteké volt a főszerep, hiszen a korábbi évek győzteseit, és az idei verseny döntős fagylatjait egyaránt megkóstolhatták az érdeklődők. Az idén már huszonhatodik alkalommal választották meg az év fagyiját. A megmérettetésre 81 fagylalt nevezett.

A zsűri döntése alapján az év fagylaltja a balatonmáriafürdői Florida Fagyizóból érkezett, a Somodi János főcukrász által megálmodott sütőtökös mandula, dió variációkal zsebelte be az első helyet.

Balatonmáriafürdő az idén erős felhozatallal érkezett a megmérettetésre, a közönségdíjat ugyanis a városi rivális Vitorlás Fagyizó kaparintotta meg, Pálfi Attila mentás uborkafagylaltjával.

A szakmai szervezetek különdíját a Rákóczi túrós rozmaringos sült barackkal fagylalt érdemelte ki, amely Gödöllőről, a Sissi kézműves fagyizóból érkezett. Komárom Város különdíját az Ireks-Stamag cukrászda és Benkő Péter vihette haza Mangó sorbet céklahabos meringa variegátóval fantázianevű fagylaltjával.

Fotó: Tóth László / GazMag

 


Eredmények

A kategória: cukrászdák, kézműves fagylaltozók versenye

Ebbe a kategóriába olyan kézműves fagylaltokkal lehetett nevezni, ami természetes alap- és járulékos anyagokkal, tejes fagylaltok esetében főzött alappal, és kizárólag saját készítésű öntetekkel, pasztákkal, díszítésekkel, a hagyományos technológiai sorrendet betartva készülnek.

  1. és az Év Fagylaltja: Sütőtökös mandula, dió variációkkal – Somodi János – Florida Fagyizó, Balatonmáriafürdő
  2. Kávés csokoládé mogyoró – Wilheim Dávid – Da Crema Fagyizó, Nagykanizsa
  3. Bana-nut – Vadócz Jenő – Promenád Kávéház, Balatongyörök

M – Mentes kategória: cukrászdák, kézműves fagylaltozók versenye

Hozzáadott cukor, glutén, laktóz és tejfehérje mentes fagylalt kategória)

  1. Mandulakert – Kovács Roland – Krém Cukrászda, Székesfehérvár
  2. Fekete noha – Wilheim Dávid – Da Crema Fagyizó, Nagykanizsa
  3. Szilvafácska – Vadócz Jenő – Promenád Kávéház, Balatongyörök

Csokoládé kategória

Ebben a kategóriában a cukrászdák, fagylaltozók, illetve alapanyaggyártók, forgalmazók is indulhattak olyan fagylaltokkal, amelyek természetes alap és járulékos anyagokkal, természetes stabilizátorokkal készültek.

  1. Sós karamellás körte – Végh József – Krém Cukrászda, Székesfehérvár
  2. Fekete bárány – Tóth Erika – Black Sheep Kávézó és Konyha, Debrecen
  3. Flamand Csokoládé – Ipacs Balázs – FrieslandCampina Hungária Zrt, Budapest

C kategória: alapanyaggyártók, forgalmazók versenye

  1. Gundelek kedvence – Takács Norbert – m-Gel Hungary Kft., Budapest
  2. Joghurtos mangó lassi lime-mal és kardamommal – Rétfalvi Attila – Master Martini Hungary Kft., Budapest
  3. Kolumbiai kávé piemontei tejmogyoróval – Rétfalvi Attila – Master Martini Hungary Kft., Budapest

C/M Mentes kategória: alapanyaggyártók, forgalmazók versenye

  1. Pomázi V.I.P. Ananászeper – Takács Norbert – m-Gel Hungary Kft., Budapest
  2. Mentes mango citromfűvel – Cseri Róbert – KEN Carpathia Kft., Budapest
  3. Gyümölcsleves zabkásagombóccal – Andok Tamás – Nectar Kft., Budaörs

Különdíjak

  • Közönségdíj: Mentás uborka – Pálfi Attila – Vitorlás Fagyizó, Balatonmáriafürdő
  • Szakmai szervezetek különdíja: Rákóczi túrós rozmaringos sült barackkal – Konczné Koncz Andrea – Sissi Kézműves Fagylaltozó, Gödöllő
  • Komárom város különdíja: Mangó sorbet céklahabos meringa variegátóval – Benkő Péter – IREKS-STAMAG Kft., Komárom
  • Első Magyar Fehérasztal Lovagrend Különdíja: Yuzu-lime-kefír – Martin Braun Kft. Budapest

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe folytatta az előző hónapokban látott növekedést. A BUX 73 896,18 ponton zárta a szeptembert, ami 1,4 százalékkal magasabb, mint augusztusban. A BÉT többi részvénymutatója is pluszban zárt.

Nagyon jó hetet zárt a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX 1,9 százalékos erősödéséből mind a négy vezető részvény emelkedéssel vette ki a részét.