Petr Pavel nyerte a cseh elnökválasztást

Márciustól új elnöke lesz Csehországnak. A 61 éves egykori vezérkari főnök Petr Pavel meggyőző fölénnyel győzött a közvetlen államfőválasztáson.

Petr Pavel nyugalmazott tábornok nyerte a cseh elnökválasztást – derült ki a cseh statisztikai hivatal jelentéséből az összes szavazókörzetben leadott és összeszámlált szavazatok alapján.

Petr Pavel kapta a voksok 58,32 százalékát, míg Andrej Babis 41,67 százalékot kapott. A választási részvétel meghaladta a 70 százalékot, ami új rekordot jelent. Pavel mintegy 3,4 millió szavazatot kapott, míg Babis egymillióval kevesebbet.

Ez a választás az értékekről szólt, az igazság, a méltóság, a tisztelet és az alázatosság győzött. Kész vagyok szolgálni ezeket az értékeket annak érdekében, hogy visszatérjenek a Hradzsinba és egész cseh társadalomba – jelentette ki Petr Pavel első sajtótájékoztatóján a prágai Karlínban.

Hozzátette, hogy ez nem lesz könnyű, de nem lehetetlen. Szerinte ez a választási eredmény az első lépés ehhez a politikához. Hangsúlyozta: szeretné egyesíteni a jelenleg megosztott cseh társadalmat a problémák megoldása érdekében.

Tevékenységemben nem azt fogom keresni, miért nem megy valami, hanem azt, hogyan lehet megoldani a problémákat - szögezte le a megválasztott új cseh államfő.

Andrej Babis volt kormányfő elismerte választási vereségét és gratulált Pavelnek. Babis felszólította híveit, hogy fogadják el az államfőválasztás eredményét, míg Pavelt arra kérte, hogy csillapítsa le a társadalomban uralkodó indulatokat.

Szeretném megkérni, legyen az összes állampolgár elnöke, és foglalkozzon a problémáikkal – nyilatkozta a volt kormányfő. Szerinte az elnökválasztás azt is megmutatta, hogy az általa vezetett ANO mozgalom megerősödött. Felszólította a lakosságot, hogy a két év múlva esedékes parlamenti választásokon támogassák az ANO-t.

Petr Fiala cseh miniszterelnök sajtóértekezleten nyilvánosan gratulált Pavelnek a sikerhez. A miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy Pavel sikere a polgári értékek győzelmét jelenti. Fiala másfelől bírálta Milos Zeman államfőt és Andrej Babist, akik szerinte megosztják a cseh társadalmat.

Milos Zeman cseh államfőt meglepte a választás eredménye, elsősorban Petr Pavel nagyarányú győzelme.

Számoltam vele, hogy Pavel megnyerheti a választást, de azzal nem, hogy a különbség ilyen magas, 16 százalékos lesz.. Azt kívánom Pavelnek, hogy legyen jó elnöke Csehországnak – nyilatkozta a leköszönő államfő, akinek második mandátuma március elején jár le.

Összesen mintegy hatvan busz és teherautó feltöltéséhez elegendő üzemanyagot termel naponta az osztrák főváros első zöldhidrogén-üzeme. A hidrogén előállításához kizárólag megújuló energiát használó üzem április elején kezdte meg működését Bécs Simmering városrészében.

Magyarország második legnagyobb tava a kerékpárosok körében népszerű kirándulóhely. A két kerékpáros komp átadásával új attrakcióval, és könnyebben bejárható útvonallal bővül a Tisza-tó turizmusa.

A múlt heti rekord után visszafelé korrigált a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX gyengélkedéséből a Magyar Telekom kivételével a vezető részvények is kivették részüket.