Nagyszabású faültetésbe fogott a Budapest Airport

Nagyszabású faültetésbe fogott a Budapest Airport

Több projekt keretein belül ezernél is több fa ültetése köthető a legnagyobb magyarországi repülőtér üzemeltetőjéhez. Környezetvédelmi területen és a Treedom oldalán is követhető a tevékenység.

Ötszáz darab fát ültettek el a Budapest Airport munkatársai az erdők és a vadvilág védelméért dolgozó Erdőmentők szervezettel közösen novemberben, a Börzsönyben. Az önkéntesek a szakértők segítségével a törökmezői erdő egy eddig üres területén ültették el a kocsánytalan tölgy, csertölgy és vadgyümölcsfa csemetéket.

A program fő célja a klímavédelem, hiszen az erdősített terület védelmet nyújt a klímaváltozás következtében egyre fogyatkozó és romló minőségű talaj számára.

A facsemetéknek az Erdőmentők első éves gondozást biztosítanak, aminek köszönhetően azok megmaradási aránya meghaladja a 90 százalékot. Az akció a szervezet segítségével töb bezer fa elültetésével folytatódik a Duna-Ipoly Nemzeti Park területén.

A fenntartható erdőgazdálkodás és a tudatos faültetés ugyanakkor nemcsak lokális feladat, ezért a Budapest Airport a Treedom nevű szervezettel közösen nemzetközi szinten is folytatja ezt a tevékenységet: a vállalat az együttműködés keretében a világ különböző pontjain, a távolból 500 darab fát ültet, amelyek egyedi kód segítségével elajándékozhatók, és az agrár-erdészeti projekt, amelybe azok tartoznak, online platformon nyomon követhető. Az örökbefogadás lehetőségével a Budapest Airport a partnereit is ösztönözni kívánja a környezetvédelemmel kapcsolatos tudatos gondolkodásra. A program (BUD Forest néven) a  faültetésekre szakosodott Treedom weboldalon érhető el.

A Budapest Airport a faültetésen felül is támogatja a természeti értékek védelmét, a vállalat idén 10 millió forinttal támogatta a Rákosmentén található Merzse-mocsár megmentését, amely a rendkívüli időjárási körülmények és a vízhiány miatt a nyár folyamán kiszáradt. A mocsárban több védett növény, a hússzínű ujjaskosbor, a mocsári kosbor, a szúnyoglábú bibircsvirág mellett orchideafajok is fellelhetők, a természetvédelmi terület többek között pettyes és tarajos gőték, mocsári teknősök, őzek, rókák és borzok élőhelye, de itt költ a barna rétihéja is.

A Merzse-mocsárhoz kapcsolódó tanösvény felújításának és karbantartásának támogatása fontos szerepet kap a repülőtér környezetvédelmi stratégiájában is.

Ötből négy napot erősödéssel fejezett be a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX a héten csúcsot is döntött, végül pénteken visszafelé korrigálással zárt. A vezető részvények a Telekom kivételével erősödtek.