Különleges süteményt inspirált Petőfi Sándor kedvenc itala

Különleges süteményt inspirált Petőfi Sándor kedvenc itala

Petőfi-likőr és Pilvax-szelet készült Bács-Kiskun megyében a forradalmár költő születésének kétszázadik évfordulója alkalmából.

Az egyik legismertebb magyar költő, Petőfi Sándor életének fontos és szeretett állomása volt az Alföld, azon belül is a Duna-Tisza köze, szűkebb értelemben a mai Bács-Kiskun vármegye területe, így a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat kiemelten fontosnak tartotta azt, hogy méltó módon emlékezzen meg a megye legjelentősebb alakjának, hazánk egyik legjelentősebb költője születésének 200. évfordulójáról.

A Petőfi 200 Emlékév keretein belül mostanáig közel félszáz program valósult meg megyeszerte, a Bács-Kiskun Megyei Petőfi Emlékbizottság pedig mindent megtesz annak érdekében, hogy minél több színes, nívós esemény övezze a bicentenáriumot.

A korabeli feljegyzések szerint Petőfi Sándor előszeretettel fogyasztott egy úgynevezett fűszeres mokkakávét, amely tulajdonképpen egy különleges eljárással, ánizs és fahéj felhasználásával készített kávélikőr volt. Ennek a hagyományőrző, de a mai emberek szájíze szerint készült változatát dobta piacra a kiskőrösi Kunság-Szesz Zrt.

A vállalat a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat felkérésére döntött úgy, hogy a 200 éves évfordulóra egy különlegességgel rukkol elő. A Pilvax névre keresztelt ital 33 százalékos alkoholtartalmával és kávés ízvilágával Petőfiék forradalmi szellemiségét eleveníti meg.

A bicentenáriumi év online is megrendelhető hivatalos itala időközben már egy íncsiklandozó sütemény alapanyagául is szolgál a soltvadkerti Szent Korona Cukrászda jóvoltából.

Mivel a több mint 50 éves cukrászda falain már lenyomatott hagyott a történelem, örömmel vállalták el ezt a felkérést, amelynek eredménye egy csokoládés és mandulalisztes rétegen nyugvó, bourbon vaníliás és kávés mousse lett, meglepetés ropogós réteggel a tetején. Mindez sós karamellel, kolumbiai csokoládés glazinggel és roppanós kávés meringue-gel díszítve.

A Petőfi 200 Emlékévre készült sütemény alig egy hónapja kóstolható, de már az édesszájúak egyik nagy kedvence lett. Készítői arról beszéltek, valami olyat szerettek volna alkotni, ami megállja a helyét a mai piacon, de mégis hagyományőrző és régmúltat idéző édesség formájában.

Attól függetlenül, hogy egy kávés süteményről van szó, mégsem hivalkodó, és a visszajelzések alapján azoknak is kiváltképp elnyerte a tetszését, akik a hagyományos kávéfogyasztástól tartózkodnak, tehát mindenkinek bátran ajánlják.

Petőfi Sándor 1923. január 1-jén született Kiskőrösön, az Országgyűlés pedig tavaly döntött arról, hogy a 2022/23-as esztendőt Petőfi-emlékévvé nyilvánítja, az egyik legnagyobb, legismertebb és máig az egyik legnépszerűbb költőnk születésének 200. évfordulója alkalmából. Ehhez kapcsolódóan a Bács-Kiskun Megyei Talpra Magyar! Program céljai között van a nemzettudat, a magyar összetartozás és a Bács-Kiskun megyei identitás, valamint a közép-európai együttműködés erősítése, a magyar hős példaképének kialakítása, a Petőfi brand létrehozása és az emlékéven átívelő, maradandó beruházások létrehozása.

A borítókép forrása: Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat

Ötből négy napot erősödéssel fejezett be a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX a héten csúcsot is döntött, végül pénteken visszafelé korrigálással zárt. A vezető részvények a Telekom kivételével erősödtek.