A király hattyúdala késleltetné a háborút

A király hattyúdala késleltetné a háborút

Az előző rész után könnyen azt gondolhattuk volna, hogy már nem lehet tovább fokozni a feszültséget a Sárkányok házában, a nyolcaik epizód azonban bebizonyította, hogy igenis lehet.

A tíz részes első évad nyolcadik epizódja egyértelműen felhívta a figyelmünket arra, hogy az évad végjátékába érkeztünk, és a nagy finálé bármelyik pillanatban megkezdődhet.

A hetedik rész végén Rhaenayra és Daemon házasságának lehettünk szemtanúi – a Targaryen ház történetében nem ritka a családtagok násza, például Rhaenyra féltestvérei, Aegon és Haelena is férj és felség lettek időközben. Ugyanis ismét eltelt pár év, a sárkánykői álompár pedig Királyvárba érkezett, hogy az öreg és beteg királyt meglátogassák. Az eltelt években a hercegnőnek Daemontól is született két fia, így az egyszerűség kedvéért egy-egy újabb Aegon és Viserys érkezett az egyre bővülő famíliába.

Viserys királyon az elmúlt részekben folyamatosan látszott, hogy nincs túl jó bőrben, és nem lehetett tudni, meddig húzza még, de kitartott. Mostanra már nagyon rájárt a rúd, csont és bőr, a teste sebhelyekkel van tele, egyik szemét és fél arcát is felemésztette a kór, az ágyából kikelni is csak ritkán, és segítséggel tud. A királyt alakító Paddy Considine egy podcastban árulta el, hogy az uralkod�� a lepra egyik, nem fertőző, és lassan romló változatában szenved.

Az összejövetel fő oka azonban nem ez. A tengeri kígyóként elhíresült Corlys Velaryon a Lépőköveknél kiújult újabb csatában súlyos seben szerzett, túlélési esélyei nem túl jók. Mivel álláspontja szerint nem a vér, hanem a család neve marad fent (Tywin Lannister büszke lenne e szavak hallatán), így „unokájára”, a hivatalosan Laenortól született Lucerys Velaryonra hagyná Hullámtörőt. Corlys öccse, Vaemond azonban – arra hivatkozva, amit mindenki tud, hogy Rhaenyra egyik fia sem Laenoré – magának szeretné a címet.

Az ádáz vitát azonban a végnapjait élő Viserys drámai és teátrális megjelenése szakítja félbe. Az uralkodó halála előtt még ki szeretné békíteni a családot, ugyanis tisztában van vele, hogy a Targaryen ház annyira erős, hogy csak akkor bukhat el, ha belső feszültségek okozzák a vesztét. A családi béke látszólagos megteremtéséhez azonban szó szerint fejeknek kell hullani. Ráadásul Rhaenys is megmutatja, hogy a cselszövés és a politikai sakkjátszma terén ő sem egy ügyetlen szereplő, képes jókor jó helyre állni.

A király utolsó vacsoráján azonban nyilvánvalóvá válik, hogy a feszültség nem múlt el, főleg a legifjabb generáció tagjai elég lobbanékonyak és nehezen fékezhetők.
Viserys király mindenképpen történelmi szereplőként vonul be a könyvek lapjaira. Ő volt az eső, aki leányt választott utódjául a Vastrónra. Ráadásul a sorozatokban (Trónok harca és Sárkányok háza) ő az első uralkodó, aki megélte az öregkort, és természetes halált halt. Békeszerető, jószándékú királyként emlékeznek majd rá, azonban nem volt elég erőskezű, és öröksége – akaratával ellentétben – nem stabilitás, hanem viszálykodás lesz.

Spoiler

Ráadásul az sem segíti elő a békét, hogy Alicent királyné magára vette a haldokló király utolsó, egyébként Rhaenyrának szánt szavait.

A BÁV ART legfrissebb műtárgybefektetési indexe alapján az arany ékszerek és a műtárgyak iránti érdeklődés emelkedett az elmúlt időszakban a befektetők körében. A Z-generáció különösen nyitott a műtárgyvásárlásra.

Rohan az idő: szeptember 8-én már a 39. alkalommal rendezték meg a Budapest Félmaratont. A klasszikus, vagyis 21 kilométeres táv, a váltók és a rövidebb távok együttesen több mint tízezer embernek jelentettek aktív kikapcsolódást a nyárias időjárású vasárnapon.

Hazánkban elsőként a BKV tesztelheti a Mercedes-Benz új, elektromos-hidrogén hajtással rendelkező buszát. A járművel az utasok is kipróbálhatják, október 8. és 16. között a 8E buszjárat vonalán találkozhatnak vele a fővárosiak, és ingyenesen utazhatnak vele.

Hétvégén kezdetét veszi a magyarországi terepkerékpáros szezon. Az első versenyre október 12-én Etyeken kerül sor, a három fordulós Cyclocross Challenge első állomásaként.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 1,48 százalékkal gyengült a mögöttünk hagyott héten. A BUX gyengélkedése mellett a vezető részvények is jelentős mínuszokat könyvelhettek el.