Bezár 35 postafiókot Budapesten a Posta

Bezár 35 postafiókot Budapesten a Posta

A magas energiaárak miatt sok vállalatnak újra kellett gondolni működését. Így tett a Magyar Posta is, amely most 35 postafiók bezárásáról döntött főváros-szerte.

Harmincöt alacsony forgalmú budapesti postahivatal bezárásáról döntött a Magyar Posta. A bezárandó posták utolsó nyitvatartási napja október hetedike, péntek lesz – jelentette be még pénteken a vállalat pénteken.

A Magyar Posta Zrt. hangsúlyozta: a jogszabályi kötelezettség alapján előírt 66 posta helyett a bezárást követően is 112 posta áll az ügyfelek rendelkezésére Budapesten.

A mostani szankciók okozta európai energiaválságban mindenkinek, a lakosságnak, az állami és nem állami fenntartású intézményeknek, munkahelyeknek is fontos energiatakarékosságban tudatosabban gondolkodnia, cselekednie – indokolta a döntést a Posta.

A közlemény szerint a vállalat számára továbbra is elsődleges szempont a szolgáltatások elérhetősége. Éppen ezért az elmúlt időszakban számos olyan fejlesztés valósult meg, amelyekkel a postai szolgáltatások már nem csak személyesen, hanem digitális úton is elérhetők. Emellett a postai szolgáltatások a rendelkezésre álló szolgáltatási helyeken a változások után is magas színvonalon maradnak elérhetőek a budapesti ügyfelek számára – zártul a közlemény.

A Magyar Posta a hétvége folyamán a konkrét postafiókokat tartalmazó listát is közzétette:

  1. Budapest 114 posta 11 kirendeltség (1011 Budapest I. Fő utca 4.)
  2. Budapest 18 posta (1012 Budapest I. Vérmező út 8.)
  3. Budapest 25 posta (1026 Budapest II. Gábor Áron utca 74-78/A.)
  4. Budapest 31 posta (1031 Budapest III. Római tér 3.)
  5. Budapest – Újpest 3 posta (1042 Budapest IV. Árpád út 16.)
  6. Budapest 51 posta (1051 Budapest V. Dorottya utca 9.)
  7. Budapest 56 posta (1056 Budapest V. Fővám tér 5.)
  8. Budapest 61 posta (1061 Budapest VI. Hegedű utca 1/a.)
  9. Budapest 63 posta (1063 Budapest VI. Szondi utca 54.)
  10. Budapest 71 posta (1071 Budapest VII. Városligeti fasor 1.)
  11. Budapest 76 posta (1071 Budapest VII. Damjanich utca 58.)
  12. Budapest 83 posta (1089 Budapest VIII. Kálvária tér 21.)
  13. Budapest 86 posta (1081 Budapest VIII. Népszínház utca 42-44.)
  14. Budapest 92 posta (1095 Budapest IX. Soroksári út 38-42.)
  15. Budapest – Kelenvölgy posta (1116 Budapest XI. Bazsalikom utca 24.)
  16. Budapest 1112 posta (1112 Budapest XI. Németvölgyi út 150.)
  17. Budapest 115 posta (1115 Budapest XI. Bartók Béla út 112.)
  18. Budapest Infopark kirendeltség (1117 Budapest XI. Infopark sétány 1.)
  19. Budapest 121 posta (1121 Budapest XII. Normafa út 1.)
  20. Budapest 133 posta (1133 Budapest XIII. Pozsonyi út 44-46.)
  21. Budapest 136 posta (1134 Budapest XIII. Róbert Károly körút 70-74.)
  22. Budapest – Pestújhely posta (1158 Budapest XV. Pestújhelyi út 31.)
  23. Budapest – Mátyásföld posta (1165 Budapest XVI. Mészáros József utca 33.)
  24. Budapest – Rákoscsaba posta (1171 Budapest XVII. Péceli út 151.)
  25. Budapest v Rákoshegy posta (1174 Budapest XVII. Baross utca 8.)
  26. Budapest – Rákoskert posta (1171 Budapest XVII. Toldi Miklós utca 8.)
  27. Budapest – Pestszentlőrinc 3 posta (1183 Budapest XVIII. Gyömrői út 126.)
  28. Budapest 181 posta (1185 Budapest XVIII. BUD Nemzetközi II repülőtér)
  29. Budapest Megapark Tesco posta (1202 Budapest XX. Mártírok útja 281.)
  30. Budapest – Csepel 2 posta (1214 Budapest XXI. Kossuth Lajos utca 111-113.)
  31. Budapest – Baross Gábor telep posta (1224 Budapest XXII. Dózsa György út 55.)
  32. Budapest – Soroksár 2 posta (237 Budapest XXIII. Szent László utca 161.)
  33. Budapest – Soroksár BILK kirendeltség (1239 Budapest XXIII. Európa utca 6.)
  34. Budapest - Csillagvár postapartner (1039 Budapest III. Rákóczi utca 36.)
  35. Postapartner

Szimbolikus kereskedésindító csengetéssel ünnepelte a közelmúltban részvényei tőzsdei bevezetését a Kermann IT Solutions Nyrt. A vállalat papírjaival a Budapesti Értéktőzsde Xtend kategóriában lehet kereskedni.