Nem mindennapi túra előtt állnak a magyar hegymászók

Nem mindennapi túra előtt állnak a magyar hegymászók

Az amerikai Yosemite-völgyben emelkedő El Capitan a világ minden tájáról vonzza a legjobb sziklamászókat. Urbanics Áronék visszatérő, ismert vendégek itt.

A Magyar Hegymászó Válogatott négy tagja, Dékány Máté, Kovács Tamás, Lám Bence és Urbanics Áron a kaliforniai Yosemite Nemzeti Parkba látogat. Terveik között számos szabadon átmászható és néhány mesterséges technikát igénylő mászás is szerepel. A kiszemelt célok elérését azonban a park közelében dúló erdőtüzek okozta légszennyezés a szokásosnál is bizonytalanabbá teszi. Az öt hétre tervezett túra második felére további öt magyar csatlakozik hozzájuk, nem beszélve a szeptember végén szintén Yosemitebe érkező, Nádasdi Oszkár "vezette" négyfős mászócsapatról. A túra utolsó két hetében a Utah állambeli Moab környékét, pl. az Indian Creek homokkő repedésmászó helyet tervezik meglátogatni. Sziklamászók számára ez is egyfajta zarándokhely.

A Magyar Nemzeti Hegymászó Válogatott célja, amellett, hogy kiemelkedő értékű mászásokat hajtson végre, a magyarországi mászóközösséget a nemzetközi hegymászó ranglétrán utánpótlásképzéssel magasabb szintre helyezni. Ennek eléréséhez nem csak az adott expedíció teljesítése bír jelentőséggel, hanem a Magyar Nemzeti Hegymászó Válogatott presztízs értékű tagságának kialakítása is.

A Válogatott taglétszáma jelenleg 10 fő, amely a magyar hegymászás szerteágazó spektrumában jeleskedő sportolókból tevődik össze. A tagok több korosztályt képviselnek, a 20-as éveikben járó, de már komoly tapasztalattal bíró ígéretes tehetségektől a 40-es éveikben járó erőteljes, sokéves-évtizedes múlttal rendelkező hegymászókig, akik teljesítményét már nemzetközi szinten is jegyzik. A Yosemite-be utazó csapat több tagja is eme utóbbi kategóriát erősíti.

A Yosemite-völgy sziklaóriásait a nagyközönség leginkább az Alex Honnold kötél nélküli szóló mászását feldolgozó Oscar-díjas dokumentumfilm, a Free Solo (Mászókötél nélkül) kapcsán ismerheti. Az El Capitan közel egy kilométeres függőleges falán több tucat nagyon nehéz mászóút vezet. Többségük megmászásához több napra van szükség. A mászók ilyenkor függősátorban, a falon lógva éjszakáznak. Kovács Tamás, Lám Bence és Urbanics Áron otthonosan mozog ezen a gigászi gránitmonoliton. Bízunk benne, hogy optimális időjárás fogadja majd őket és ismét szép mászásokkal a tarsolyukban térhetnek haza. 

A borítókép forrása: Urbanics Áron / MNHV

Szimbolikus kereskedésindító csengetéssel ünnepelte a közelmúltban részvényei tőzsdei bevezetését a Kermann IT Solutions Nyrt. A vállalat papírjaival a Budapesti Értéktőzsde Xtend kategóriában lehet kereskedni.