A gépgyártást is nehéz helyzetbe sodorta az áremelkedés

A gépgyártást is nehéz helyzetbe sodorta az áremelkedés

Olyan drasztikus mértékben emelkednek a célgépek alapanyagárai, hogy sok esetben mire valaki megfontoltan leadná a megrendelését, addigra a költségnövekedés miatt az általa kapott ajánlat már aktualitását veszti.

A gépiparban sincs kolbászból a kerítés ezekben a hónapokban. Az árajánlatok elkészítése akár három-négy hétbe is telhet, ugyanis a vállalkozóknak alaposan át kell számolniuk, milyen szerszámot mennyiért és milyen határidőre tudnak beszerezni. Nem kevés esetben előfordul, hogy mire az ajánlat végére érnek, addigra 5-10 százalékos drágulás áll be a piacon az érintett eszközökre.

Schneider László, a Scheinder-Terv Bt. ügyvezetője rámutatott: a várakozási idő korábban elképzelhetetlen mértékben kitolódott. Míg egy évvel ezelőtt az elektronikai elemekre, így a hajtásokra és vezérlőkre néhány hetet kellett várni, úgy ez most már akár egy esztendő is lehet.

A gépiparban mindenki rövid határidőre adja az árajánlatokat, de egy-egy hirtelen, előre nem látható változás boríthat mindent. Túlárazni nem lehet, mert a vevők is érzékenyek, ugyanakkor a másik oldalról a vas árát heti bontásban adják meg a kereskedők, amire nehéz távlatokban alapozni. Az előkészítő munkálatokban ez óriási gondokat okoz, erre nem lehet sehogy felkészülni – ismertette a 2001-ben alakult cég ügyvezetője.

A gépészmérnök szerint így fordulhat elő, hogy valaki bekér egy ajánlatot, majd hetekig ül rajta, de mire elfogadná, az aktualitását veszíti. Ezt követően viszont hiába számolják újra a költségeket, a megrendelő jellemzően az eredeti elképzeléshez ragaszkodik.

A jelenleg 29 alkalmazottat foglalkoztató, évi 400 milliós árbevételt generáló gépipari vállalat tulajdonosa felhívta rá a figyelmet, hogy a vas ára alaphangon 30-40 százalékot drágult 2022-ben, de bizonyos alkatrészekhez már csak dupla akkora összegért lehet hozzájutni, mint év elején.

Az energiaválság és a jelentős munkaerőhiány miatt sokakban fogalmazódik meg, hogy automatizálják a gyáraikat, ami leegyszerűsíthetne rengeteg folyamatot. A másik oldalon viszont ott lóg a levegőben az orosz��ukrán háború által okozott krízis és a negatív gazdasági prognózisok, ami óvatosságra int mindenkit. Rengeteg a bizonytalanság – foglalta össze a helyzetet Schneider László.

Hozzátette, hogy a jelenlegi helyzet nemcsak a gépipari szereplőknek rossz, hanem a végfelhasználóknak is. A végén mindig a lakossággal fizetteti meg ugyanis a piac az áremelkedést, ami ebben a bonyolult környezetben elkerülhetetlen lesz a gépipar által gyártott termékek esetében is.

Szimbolikus kereskedésindító csengetéssel ünnepelte a közelmúltban részvényei tőzsdei bevezetését a Kermann IT Solutions Nyrt. A vállalat papírjaival a Budapesti Értéktőzsde Xtend kategóriában lehet kereskedni.