Kétszeresére emelkedhet az iskolakezdés költsége

Kétszeresére emelkedhet az iskolakezdés költsége

Az iskolakezdés átlagosan 20-30 ezer forintba kerül gyermekenként, ám amennyiben a tanulónak új iskolatáskára is szüksége van, akkor akár meg is duplázódhat ez az összeg.

Augusztusban tetőzik az tanévkezdéshez kapcsolódó beszerzési láz, egy általános iskolás korú gyermek teljes beiskolázása jellemzően 20-30 ezer forintot kóstál a Regio Játék friss kutatása szerint.

Idén az átlagos áruházi vásárlás értékét 7513 forintra, míg online 10800 forintra becsüljük, ami előbbi esetében 10 százalékos, míg az utóbbinál 7 százalékos növekedést jelöl tavalyhoz képest – nyilatkozta ki Gyaraki Dávid, a Regio Játék marketingvezetője.

Az iskolatáska megduplázhatja a költségeket

A felmérés szerint az alapvető tanszerekre a megkérdezett családok közel fele 10-20 ezer forintot költ, egynegyede pedig akár 20-30 ezer forintot is otthagy értük a boltokban.

A beiskolázási költségek lényeges részét az iskolatáska teszi ki, a szülők 65 százaléka vásárol idén újat a család ifjú tagjának, jellemzően 10-20 ezer forintért – ismertette a marketingvezető. A kérdőív alapján új iskolatáska választásra 10-ből 6 családban akkor kerül sor, ha az előző tartóssága már nem megfelelő, a döntés során pedig a kényelem, az ergonómia és a tartósság a három legfontosabb tényező.

Tudatosan készülnek a családok az iskolakezdésre

10-ből 9 család tudatosan készül anyagilag a szeptemberi tanévkezdésre, melyben az inflációnak köszönhetően az is közrejátszik, hogy idén a válaszadók 70 százaléka szerint legalább 50 százalékkal drágábban lehet beszerezni a felszereléseket, ez pedig 10-ből 8 család számára nagy terhet jelent. Az anyagi felkészülés mellett arra is hangsúlyt fektetnek a szülők és nagyszülők, hogy a tanuló könnyedén visszarázódjon a teendőkkel teli mindennapokba.

A legtöbben közös olvasással, napirend kialakításával és logikai-, fejlesztő játékokkal, sakkmérkőzésekkel tesznek azért, hogy minden gördülékenyen menjen az új tanévben – zárta gondolatait Gyaraki Dávid.

Szimbolikus kereskedésindító csengetéssel ünnepelte a közelmúltban részvényei tőzsdei bevezetését a Kermann IT Solutions Nyrt. A vállalat papírjaival a Budapesti Értéktőzsde Xtend kategóriában lehet kereskedni.