Színházzal és zenével gyógyít a Lélektől-lélekig Fesztivál

Színházzal és zenével gyógyít a Lélektől-lélekig Fesztivál

A színháznak gyógyító ereje van. Erre a koncepcióra épül az V. Lélektől-lélekig A Színház Gyógyító Erejének Fesztiválja, melyet április 22-24. között immár ötödik alkalommal rendeznek meg a Veszprémi Petőfi Színházban.

A testi-lelki-szellemi egészséggel foglalkozó összművészeti fesztivál egyedülálló az országban. A 2017-ben életre hívott fesztivál célja, hogy bebizonyítsák a színház és a művészetek a társadalom egyik legfontosabb mentálhigiénés terepei tudnak lenni. 

Nagyon sikeres négy fesztivál áll mögöttünk, ahol bebizonyosodott, hogy egy-egy előadás, művészi alkotó tevékenység átformál, gyógyít, alkotót és befogadót egyaránt. Programjaink egyszerre bírnak közösségfejlesztő és személyiségfejlesztő hatással, miközben közös gondolkodásra, vélemények ütköztetésére bátorítják a nézőket – mesélte a Fesztivál megálmodója Kellerné Egresi Zsuzsanna igazgatóhelyettes-kreatív menedzser, mentálhigiénés szakember.

A három nap alatt minden korosztály megtalálja az őt legjobban érintő és érdeklő témákat a különböző műfajok, így előadások, vetítések, mese, tánc, kiállítás, beszélgetések révén. A komoly, lelket érintő témák feldolgozását, a lélektől-lélekig ható érzést segíti az eseményeket végig kísérő kiegészítő programok színes kavalkádja.

A hagyományos kiállításmegnyitón túl – ahol Hullan Zsuzsa, a Vígszínház színművésze, valamint Dr. Kollányi András mutatkoznak be művészetterápiaként alkalmazott alkotó tevékenységével – a könnyűzenei és a tánc is erőteljesen megjelenik a Fesztiválon. Így találkozhatnak a Cholnoky Táncművészeti Stúdió tehetséges diákjaival, illetve Fesztiválunk oszlopos tagjával, Tóth Károly kerekesszékes táncművésszel, HR-szakemberrel. De Léleknyitogató Ceremóniánkon egy lélekemelő, erre az alkalomra készített produkcióval készülnek a PetőfIfiAkadémistáink, Társulatunk angyalkájával, Fesztiválunk állandó fellépőjével, Gyöngyösy Dórával közreműködve – árulta el Kellerné Egresi Zsuzsanna.

Fiatal írók-költők írásaiból készült kisfilmeket is bemutatnak, melyek után feldolgozó beszélgetéssel világítanak rá az adott problémákra. Speciális, a Fesztiválra készült darab, az Árva szörny ősbemutatójával is készülnek, mely a napjainkban fokozottan jelen lévő, mindenkit érintő, az élet szinte minden területén megjelenő magatartási zavarokat, lelki bántalmazásokat, munkahelyi- és egyéb közösségekben gyakran előforduló, romboló személyiségek miatt kialakult nehézségeket világítja meg. De idén is nagy hangsúlyt kap a gyermek- és ifjúsági korosztály és az őket érintő problémák, így nem csak Érzékenyítőcske kiegészítő programunkkal várják a gyermek- és ifjúsági nézőket, de Erich Kästner ismert regénye, A két Lotti című, aktuális problémákat boncolgató, vidám, gyermek előadása is látható lesz.

Tematikusan válogatott előadásokat hívunk budapesti és vidéki színházakból, így lesz látható a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Csak lazán című előadása, valamint Alessandro Baricco: Novecento című monodrámája, mely Oberfrank Pál Jászai Mari-díjas, Érdemes művész előadásában, valamint Pingiczer Szilárd jazz-zongorista kíséretében látható, hallható – egészítette ki az Igazgatóhelyettes.

A Társulat hisz abban, hogy a könnyűzenével is lehet érzékenyíteni! Idén Oláh Ibolyát és Pápai Rómeót köszönthetik egy stúdióbeszélgetés keretében, ahol őszintén vallanak a kisebbségek helyzetéről a művészetekben. Az énekesnő és a színművész egy meglepetéssel is készül a nézőknek.

Fesztiválunk előadásainak a mindenki életében előforduló, társadalmi, szociális, egészségügyi és egyéb problémákra fókuszálnak, majd a produkciók utáni mentálhigiénés szakemberrel és szakpszichológusi beszélgetéssel oldunk, segítünk, és elemzünk, hogy könnyebben értsük meg az adott előadás adott kihívását. Hiszünk benne, hogy ez a Fesztivál, a nézők ilyen formán történő megszólítása hosszútávon társadalomformáló erővel is bírhat, megszűntethet előítéleteket, megállíthatja a parttalan ítélkezést, elfogadóbbá teszi az embereket egymás sorsa iránt, hiszen a színház lényege, hogy estéről-estére a lélekig hatol – osztotta meg gondolatait a mentálhigiénés szakember.