Beteljesült álom az olimpiai szereplés Zoe Kalapos számára

Beteljesült álom az olimpiai szereplés Zoe Kalapos számára

A 14 tagú magyar csapat mellett több, magyar felmenőkkel rendelkező sportolóért is szoríthatunk az olimpián. A snowboardos Zoe Kalapos viszontagságos utat járt be, hogy elérhesse álmait.

Azt talán a magyar sportkedvelők többsége tudja, hogy a pekingi olimpián a magyar téli sportok történetében először szerepel magyar snowboard-versenyző is Kozuback Kamilla személyében. A 17 éves kanadai-magyar tehetség első számú tartalékként, sérülés után mutatkozhatott be slopstyle-ban, február 9-én pedig félcsőben versenyezhet majd, ahova még januárban megszerezte az indulás jogát.

Azonban aki figyelmesen átnézi az ötkarikás játékokra kvalifikált női hódeszkások névsorát, egy másik magyaros hangzású nevet is találhat a mezőnyben: Zoe Kalapos nevét.

Az Amerikai Egyesült Államok színeiben induló 24 éves versenyző már négy évvel ezelőtt is nagyon közel került hozzá, hogy olimpikonnak mondhassa magát, azonban sajnos lecsúszott a kvalifikációról. Az azóta eltelt négy esztendőben sok áldozatot hozott céljai eléréséért, ennek köszönhetően félcsőben ő is összemérheti tudását a világ legjobbjaival, és természetesen Kozuback Kamillával is.

Zoe Kalapos 1997 április 17-én Detroitban látta meg a napvilágot. 5 éves korában találkozott először a snowboarddal, 9 évesen kezdett versenyeken indulni. Bátyja szintén hódeszkázott. A gyerekek öt éven át külön éltek a családtól, mivel a Vail Sí és Snowboard Clubnál készültek a profi karrierre.

Kislánykorom óta az volt az álmom, hogy eljussak az olimpiára

– nyilatkozta korábban a Detroit Free Press-nek Zoe Kalapos, aki egyike annak a négy versenyzőnek, akik az amerikai csapatot alkotják a félcső versenyében. Mivel egy országot legfeljebb négy versenyző képviselhet, az Egyesült Államok pedig igazi nagyhatalomnak számít snowboardban, így a csapatba bekerülni is nagy kihívás, ugyanis a világkupa-versenyeken elért eredmények alapján erre több hódeszkásnak is komoly esélye lett volna.

Zoe Kalapos
Fotó: US Ski & Snowboard

A lapnak elmondta azt is, hogy tartott tőle, hogy a koronavírus miatt lemaradhat az ötkarikás játékokról. Bár az egész szezonban nagyon óvatos volt, és mindent megtett, hogy elkerülje a fertőzésveszélyes helyzeteket, végül az ünnepek környékén a családjához hasonlóan ő is pozitív tesztet produkált. Szerencsére hamar átesett a betegségen, és végül ez nem akadályozta meg abban, hogy ott legyen Pekingben.

Természetesen a magyar hangzású vezetéknév sem a véletlen műve.

Igen, a felmenőim Magyarországról vándoroltak ki. Nagyon büszke vagyok a magyar gyökereimre

– válaszolta a GazMag kérdésére Zoe Kalapos.

A pekingi olimpián a snowboard félcső selejtezőit szerdán rendezik meg. Aki élőben szeretné követni az eseményeket, az magyar idő szerint hajnali 2 óra 30 perckor nézheti meg Kamilla és Zoe szereplését a TV képernyőjén keresztül.

Januárhoz képest 8 százalékkal több hirdetést adtak fel a tulajdonosok és ingatlanközvetítők. Az eladó lakások és házak kínálata 146 ezerre bővült. Országrészenként eltérő mértékű az emelkedés.

Várhatón év végére készül el az osztrák főváros egyik legfontosabb kerékpáros útvonala, a holland mintára újjáépítendő út még ausztriai léptékben is minőségi ugrást jelent majd. A bécsi főpályaudvart a belvárossal összekötő kerékpárutat, az Argentinierstraßét évente több mint egymillióan használják.