Megszerezte az olimpiai kvótát a hódeszkás Kozuback Kamilla

Megszerezte az olimpiai kvótát a hódeszkás Kozuback Kamilla

Véglegessé vált, hogy Pekingben a magyar sport történetében először lesz magyar snowboardos a téli olimpián.

Indulhat a február 4-én kezdődő pekingi téli olimpián a hódeszkás Kozuback Kamilla, aki a világranglistán elért pontjai alapján jutott ötkarikás kvótához.

A Magyar Snowboard Szövetség hétfőn jelentette be, hogy a Nemzetközi Sí Szövetség (FIS) megerősítette a 17 éves sportoló pekingi részvételi jogát.

Kozuback a félcső versenyszámban indulhat majd a téli játékokon, és ő az első magyar hódeszkás, aki kijutott az olimpiára. A hazai sportági szövetség emlékeztetett rá, hogy Kozuback csak tavaly decemberben kezdhette meg a kvalifikációs versenyeket, de a rendelkezésére álló rövid idő alatt is össze tudta gyűjteni az ötkarikás részvételhez szükséges világranglista pontokat.

A férfiaknál magyar részről Fricz Botondnak lett volna esélye a pekingi szereplésre, ő azonban sérülése és koronavírus-fertőzése miatt nem tudta megszerezni a szükséges pontokat.

Szimbolikus kereskedésindító csengetéssel ünnepelte a közelmúltban részvényei tőzsdei bevezetését a Kermann IT Solutions Nyrt. A vállalat papírjaival a Budapesti Értéktőzsde Xtend kategóriában lehet kereskedni.